Százezer magyarból 83 olyan okból hal meg, amelynek köze van a légszennyezettséghez, ez több, mint duplája az OECD-átlagnak, és csak a lettországi mutató rosszabb nála. Az, hogy milyen a levegő, nem egyéni választás kérdése (leszámítva persze a magyar légszennyezés egyik fő okát, a nem megfelelő fűtést) – az már annál inkább, hogy a 15 évesnél idősebb magyarok 25,8 százaléka minimum napi szinten dohányzik, amiben csak a görögök előznek meg minket.
Az alkoholfogyasztást is mérték: a 15 év feletti magyarok egy év alatt 11,1 liter tiszta alkoholnak megfelelő italt fogyasztanak. Ez is átlag feletti ugyan, de legalább nem a szégyenlista legalján vagyunk: Litvánia, Franciaország, Ausztria, Csehország, Luxemburg, Lettország és Írország lakói is többet isznak a magyaroknál. Ami pedig az elhízást illeti:
a 15 év feletti magyarok 62,3 százaléka túlsúlyos vagy elhízott.
Akármilyen magas is ez a szám, külön szomorú az OECD egészére nézve, hogy ez bizony csak a 11. legrosszabb adat. Meglepő módon az 5-9 éves gyerekek közötti elhízásban nem állunk vészesen rosszul, a 31,4 százalékos arány pontosan megegyezik az OECD-átlaggal, valamit tehát később rontunk el.
| A vizsgált országok |
| Az EU tagállamai, valamint Svájc, Norvégia, Izland, az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland, Chile, Mexikó, Törökország és Izrael kerültek be a felmérésbe. |
De ha már baj van, legalább el lehet jutni az orvoshoz. Ez alapvető megállapításnak tűnik – egészen addig, amíg az ember európai fejjel gondolkozik. Európában 20 ország is van, ahol a lakosság 99,9 vagy 100 százaléka hozzájut az orvosi ellátáshoz, amikor szüksége van rá, és a költségek 75-85 százalékát vagy az állam állja, vagy a társadalombiztosítási kasszák korábbi befizetései. Ebben a szegmensben a szégyenpadra az Egyesült Államokat ültették ki: ott az összes orvosi kiadás felét az embernek valahogy saját zsebből kell kifizetnie akkor, amikor beteg lesz, így aztán nem is csoda, hogy ha egy amerikai megbetegszik, akkor 35 százalék esélye van arra, hogy nem kapja meg a megfelelő orvosi ellátást.
De természetesen az, hogy Európa legtöbb országában minimum 99,9 százalékos az orvosok elérhetősége, nem jelenti azt, hogy mindenhol ez a helyzet. És ezen a ponton sajnos vissza kell térnünk Magyarország példájához: a magyarok 6 százaléka nem fér hozzá az alapszintű orvosi ellátáshoz, az pedig aligha vigasztalja őket, hogy a lengyeleknél, a szlovákoknál és az észteknél is hasonló a helyzet. Az összes egészségügyi kiadás kicsit több, mint kétharmadát, 68 százalékát állja az állam (és ugyan nem részletezik ezt számszerűsítve, de hozzáteszik, hogy még magasabb az arány a szegényeknél és a középosztálynál, a gazdagok választják általában a magánorvosokat).
Kettészakadt az ország
Magyarországon 1000 lakosra 3,3 orvos és 6,5 nővér jut. Mindkét adat egy kicsivel alacsonyabb csak az átlagnál, vagyis úgy tűnik, a nagy baj az orvoselvándorlás ellenére sem az egészségügyi dolgozók összesített száma, hanem az, hogy a szegényebb helyeken kevés az orvos. A 3,3-as adat úgy jön ki, hogy a városokban majdnem 2,5-szer több az ezer főre jutó orvos, mint a falvakban. De keveset is költünk az egészségünkre: a vásárlóerőhöz viszonyítva az egy főre jutó magyarországi egészségügyi kiadás kicsivel több csak, mint az OECD-átlag fele.
De egyébként sem lehet csak úgy elmenni az országon belüli különbségek mellett: azt külön kiemeli a jelentés, hogy Európa keleti felében, így Magyarországon is gyakorlatilag kettészakadt a társadalom. Egy kicsit részletesebb bontásban az a megdöbbentő adat jön ki, hogy
a diplomás magyar férfiak 12,6 évvel élnek tovább az alacsony képzettségűeknél, a nőknél pedig 6,4 év a különbség.
Természetesen nem a képzettségük miatt, hanem mert jellemzően a magasabb végzettségűek azok, akik egészségesebben élnek, és még gyógyszerre is marad pénzük a rezsi befizetése után.
Ha egy magyar ember megérte a 65. születésnapját, akkor a hátralévő élete nagyjából 60 százalékát töltheti egészségesen. Ez első ránézésre nem is olyan rossz – más megvilágításba akkor kerül, ha mellétesszük az Eurostatnak azt az adatsorát, amely szerint átlagban a magyarok kevesebb, mint 60 egészséges évet élnek. Vagyis az átlag úgy jön ki, hogy rettenetesen sokan halnak meg az ötvenes éveikben, miután hosszú ideig betegeskedtek, aki pedig nem, az élhet már majdnem olyan jól, mint egy átlagos közép-európai.
Rák, mi más?
Magyarországon igazából nem lepődünk meg, ha kiderül, hogy valaki rákban halt meg. Ez nálunk annyira népbetegség, hogy egyetlen más ország sincs a vizsgálatban, ahol ennyire sok volna a rák miatti halál: nálunk 100 ezer emberből 275 a mutató, a listán második legrosszabbul álló Szlovákiában és Szlovéniában is csak 243.
Vagyis nem egyszerűen rossz a helyzetünk, hanem sokkal rosszabb mindenki másénál.
És ez még nem minden. Három ország is van ugyanis – Ausztrália, Új-Zéland, és Írország -, ahol a lakosságszámhoz képest több a rákos megbetegedés, mint itt, a rák okozta halálozások listájában viszont mindhárom ország megbújik a középmezőnyben. Azaz ott már eljutottak oda, hogy ha valaki rákos lesz, akkor egész jó eséllyel túléli, míg nálunk 74 százalék az esély a halálra.
Ami a szívbetegségeket illeti: 100 ezer magyarból 286 hal meg valamilyen keringési probléma miatt, 99 pedig stroke-ot kap. Mindkettő az OECD ötödik legrosszabb mutatója, de azt azért ehhez hozzá kell tenni, hogy legalább a stroke-ok számában nagy a magyar javulás 2000 óta, amikor ezt elkezdte a szervezet összesíteni.
Legalább a várólisták rövidülnek
Van olyan részlete is az egészségügynek, amelyben Magyarország dicséretet kapott: a műtétre várakozás időtartama nálunk, valamint Dániában csökkent a leglátványosabban az elmúlt öt évben. A jelentés egy külön fejezetet szán a magyar helyzetre: elsősorban az online várólisták terjedésének tudják be a javulást, valamint annak, hogy a kormány külön pénzt adott a leghosszabb várakozási idők csökkentésére. De azt is kiemelték, hogy nagyobb lett a mobilitás, most már bátrabban átküldik az embereket a lakhelyüktől távolabbi kórházba, csak kerülhessenek orvos elé hamarabb.