Tisztelt Szerkesztők. Miskolc törvényességének az őre ma reggel aláírta a saját végkielégítését. Korábban mindenki csodálkozott, hogy a választási bizottság helyi elnöke, dr. Alaszkai Zoltán, aki egyébként köztudottan törvénytisztelő jogász ember miért nem akart felmondani a polgármesteri jelöltségével egy időben. Noha ez csak egy úri gesztus lett volna, hiszen a biztos győzelem tudatában ez nem kockázat. Még Zárug és csapata Nagy Rékával együtt, aki időközben átvette már a polgármesteri karmesteri pálcát, s Kriza Ákos helyett vezényelt vasárnap estig együttesen próbálta rávenni Alakszait a visszavonulásra. Igazuk volt, amikor azt mondták neki, hogy nem kell támadási felületet hagyni, ám a köztiszteletben álló díszpolgár mama óva intette ettől a meggondolatlanságtól. S milyen igaza volt, amikor most egyszer csak legalább 9 milliós végkielégítéssel, nem akármilyen vigaszdíjjal hagyhatja el a fedélzetet. Ha jogszerűen korábban lemond ettől elesett volna. Mindig a mamára kell hallgatni, akkor nem lesz semmi baj. S most ebből a lóvéból már is vehet magának egy felújított panellakást az Avason. Pesten ebből semmire nem futi…
Figyelem! Az alábbi, a cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem az eszakhirnok.com nézeteit tükrözik. Mi a hírt/eseményt közöljük, a kommenteket nem tudjuk befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.