Mennyire jó ez
az irány?
Nem feltétlenül a bizalom változik, sokkal inkább az, ahogyan mi állunk hozzá, és amilyen források alapján eldöntjük, hogy kiben vagy miben bízunk. Korábban a bizalom a helyi közösségekben leginkább a hírnéven alapult: ha valakiről elterjedt, hogy nem adja meg a kölcsönt, akkor hiába kért a faluban, nem kapott másoktól sem, mert nem bíztak benne. Aztán jött az intézményekbe vetett bizalom – és ennek lett most vége, és lépünk át a következő nagy bizalomkorszakba. Most a technológiával terjed a bizalom meglehetősen különös és ugyanakkor csodálatos módon. Egyrészt vadidegenekkel tudunk együttműködni, legyen az például a munkahelyünk másik kontinensen lévő irodájának az alkalmazottja, vagy tranzakciókat hajtunk végre teljesen idegenekkel. A vélemények és az információk millió különböző helyről érkeznek, hogy ezek közül melyikben bízom, az egy újabb kérdés. A bizalom fragmentált lett, és nem tűnik el, hanem átalakul, mint az energia.
Ha a deepfake vagy a mesterséges intelligencia kérdését vesszük, akkor még ijesztőbbé válik ez az egész, hiszen már nemcsak idegenekben kell bíznunk, hanem a technológiában is. Lehetnek ezek kis döntések, mint hogy milyen filmet javasol a Netflix, de olyanok is, amik közvetlen módon hatnak ki az életünkre. Megbízik-e az ember az önvezető autókban, az orvosi vizsgálatok eredményeiben? Hogyan lehet bízni a pénzügyeinket érintő technológiában? A deepfake világa nagyon aggasztó, mert ha már egy videóban vagy egy fotóban sem lehet megbízni, akkor tulajdonképpen a saját érzékszerveinkbe vetett bizalmat is megkérdőjelezzük. Ráadásul itt nem arról van szó, hogy ez csak valami szórakoztató technológiai újítás, hanem az egyetlen célja a manipuláció, és ez nagyon ijesztő.
Tehát a technológia egyszerre a probléma és a megoldás is?
Valahogy így, a technológiát nem lehet ebből a bizalmi átrendezésből kiiktatni, mert az erősíti meg az egészet, és arra reflektál, ami a világban történik. Akárhogy is nézzük, a mi korszakunk a lehető legjobb, amiben élhetünk, mégis izgalmas kérdés, hogy a technológia hogyan változtatja meg az életünket, az elvárásainkat, a kapcsolatainkat, és közben valószínűleg abban is közrejátszik, hogy sokkal többen szoronganak.
Ön személyesen hogyan dönti el, hogy milyen alkalmazásnak szavaz bizalmat a telefonján, hogy bízik-e az Airbnb-s szállásadójában vagy az Uber-sofőrjében?
Mikor elkezdtem foglalkozni a témával, próbáltam magamnak is válaszolni erre a kérdésre, és kifejezetten feszegettem a határaimat, például olyan szállásokat foglaltam, amiknek nem volt visszajelzésük. Arra jutottam, hogy túl sok döntésben hallgattam a megérzéseimre, és igazából nem a hasraütés-szerű intuíciókra van szükség, amikor a bizalomról van szó, hanem olyan információkra, amik lehetőséget adnak, hogy az elvárások realisztikusak legyenek. Most már én vagyok az az ember, aki idegesítően sokat kérdez, és nem elégszik meg azzal, hogy a szállásadója superhost címkét kapott a rendszerben. Apró, részletekbe menő jeleket keresek a leírásban, a képekben, és rákérdezek mindenre. Hasonló a helyzet az applikációkkal is, amiket a telefonomra telepítek: mielőtt hozzáférést adok a készülékem mikrofonjához vagy a képeimhez, elgondolkozok azon, hogy ezek a kérések mennyire indokoltak. Nem mondanám azt, hogy kevésbé bízom, inkább azt gondolom, hogy tudatosabban választom ki, hogy minek szavazok bizalmat.