De egyetértek: Gulyás Gergely öreg . Sosem volt ugyanis fiatal. Öreg volt már abban az életkorban is, mikor mások még fiatalok. Kepesztett, taposott, hazudozott, hajbókolt – élte a mindigis-politikusok korhadt életét. Rejtő Jenő pedig sosem tudott megöregedni, és nem csak azért, mert a gulyásgergelyek példaképei nem hagyták neki: fiatal maradt mindig, alkotó, izgalmas, csélcsap ember. Ez nem életkor kérdése.
Itt van két figura, biológiai életkoruk azonos, mégis elképesztően távol állnak egymástól. Egy örököreg és egy mindigfiatal. És ezt a távolságot valahogy tovább növeli, mikor jönnek a gulyásgergelyek tehetségtelen nímandjai, és „Előretolt Helyőrségnek” nevezik el úgyelnevezett „írói akadémiájukat”, ahol a gimnáziumi önképzőkörökben is kiröhögött tehetségtelen, de magukról baromi sokat képzelő görcsös nímandok igyekeznek bosszút állni az irodalmon, amiből kívül rekedtek. Ezek a kormányirodalmi ifjútörökök úgy írnak, ahogy a Felcsúti Puskás Fociakadémia focizik. Gyengén és drágán. Pont fordítva, mint ahogy Rejtő írt, aki bizonyos szempontból (már ha a lefordíthatóságát, illetve -hatatlanságát nézzük) az egyik legmagyarabb író volt – persze az ő esetében a „magyar” jelző nem kirekesztő, gyilkossá aljasodó frázispufogtatás, homlokegyenest mást jelent, mint a gulyásgergelyi példaképek, vagy a mimagyar betűipari önjelöltek ricsajos nemzetieskedése. És Rejtőnek sokszor át kellett gondolnia, hogy futja-e még a következő feketére (még ha nem is minden igaz a Rejtő-legendáriumból). Nem szophatott dús állami csecseket.
Rejtőtől lopni, a gulyásgergelyek propagandáját irodalomnak álcázni akaró lojálpatrióták sufnituning véd- és dacszövetségének, valamint kifiezetőhelyének nevét tőle lenyúlni nagyjából akkora ízléstelenség, mint egy Wass Albert-est a Radnóti Művelődési Házban (volt már ilyen is, nem omlott rájuk a tető; persze, az a tető csak tető, vasbeton födém, kátránypapír, ilyesmi – miért is omlott volna?).
Szóval, megláttam ezt a furcsa képet egy fingós nadrágról. Erről eszembe jutott az örököreg Gulyás Gergely és a gulyásgergelyek rendszere, majd a mindigifjú Rejtő korai halála, arról meg a demeterszilárdok gondolatsivatagi helyőrségeinek sivító, rikoltozó, száraz üressége – így tulajdonképpen visszajutottam a fingós nadrághoz, a kígyó saját farkába harap. Azért, remélem, kicsit fáj neki, de sajnos tudom, hogy ez hiú remény.
Élvezi.  https://www.facebook.com/peter.konok/posts/2770659086323515