A legfiatalabb munkavállalók,
vagyis a 15-18 évesek munkanélkülisége a rendszerváltozás után fokozatosan csökkent, amiben komoly szerepe volt a tankötelezettség 18 évre emelésének. A korhatár újbóli 16 évre csökkentése aztán 2012-től a korábbinál sokkal rosszabb helyzetet eredményezett. A hátrányos térségben élő 17 éves nem tanuló és nem is dolgozó roma fiúk aránya 2016-ra a törvénymódosítás előttinek duplájára emelkedett. Az erről szóló tanulmány állítja, 2011-ben a „legrosszabb lakónegyednek” nevezett térségben, vagyis gettóban vagy szegregált telepen élő 17 éves roma fiú esélye arra, hogy ne tanuljon és ne is dolgozzon, 14,8 százalék volt, 2016-ra azonban ez az arány 38,7 százalékra emelkedett. Vagyis tízből négy fiatal élete teljesen kilátástalan lett, pedig az iskolába járás épp ezekben a körzetekben esett vissza a legnagyobb mértékben.
A 2011-es népszámlálás és a 2016. évi Mikrocenzus adatainak összevetése azt mutatta, hogy a nem roma kamaszfiúk közül is többen hagyták ott az iskolát a korhatár csökkentése után, mint korábban, a nappalin tanuló 17 éves diákok 4-7 százaléka. Ennél a romák körében sokkal drasztikusabb a leszakadás: a lányok 14 százalékkal, míg a fiúk 27 százalékkal lettek kevesebben az iskolapadokban, sőt ebben a csoportban már 16 évesen megkezdődött az iskolaelhagyás.
A kötetből az is kiderül, a változó piaci elvárásokhoz az tud alkalmazkodni, aki olyan készségekre, ismeretekre tett szert, amelyek alapján könnyen tud váltani akár különböző foglalkozások között is. Az egyik tanulmány rávilágít, hogy azokban az országokban, ahol az oktatáspolitika az általános ismeretek megszerzésére helyezi a hangsúlyt, könnyebb az alkalmazkodás a munkaerőpiac változó igényeihez. Ahol azonban inkább a szakmaspecifikus ismeretek átadását tartja fontosnak az iskolai oktatás, ott később kisebb lesz a mobilitás. Mondani sem kell, hazánk ez utóbbi megoldást választotta, aminek eredményeként a magyar fiatalok tudása nem alkalmas a szakmák közti átjárásra. Ezzel magyarázható, hogy 2018-ban a 16-35 éves korosztálynak csak valamivel több mint 3 százaléka változtatott foglalkozást, ami nemzetközi összehasonlításban elképesztően kicsi arány.
Egy másik elemzés arra mutat rá, hogy „ha egy fiatal a pályája kezdetén tartósan nem talál (megfelelő) munkát, az jelentősen befolyásolja egész későbbi életútját”. A munkanélküli időszakban általában nem fejlődik semmit, a munkáltatók szemében pedig óriási hátrány, ha fél évnél tovább nem dolgozik valaki. Olyan fiatal férfiak adatait nézték meg, akik értettségi után nem tanultak tovább és azt találták, hogy a következő két évet 85 százalékuknak sikerült megúszni rövid munkanélküli időszakokkal, de 5 százalékuk a közmunkát is megjárta. Az adatok összevetése azt igazolta, hogy a hat hónapnál rövidebb regisztrált munkanélküliség önmagában még nem rontja számottevően a fiatal későbbi munkaerőpiaci esélyeit, a 7-12 hónapos otthonlét is csak kis mértékben jelent hátrányt, de az hosszú távon szinte biztosan rosszul jár, aki munkanélküli és mellette közmunkás is volt az érettségi utáni két évben, mert ezek együtt „egyértelműen előre jelzik a későbbi munkanélküliségbe (vagy további közfoglalkoztatásba) való bennragadást”.
A cikkünkben felsorolt néhány szempont mellett a Munkaerőpiaci tükör 2018 adatai szerint még sok minden befolyásolhatja egy fiatal elhelyezkedési esélyeit, attól kezdve, hogy hogyan teljesített az iskolai felméréseken szövegértésből és matematikából, egészen addig, hogy az ország melyik pontján él.