Az MSZP patkányügyi
szakértőjének, Bangóné Borbély Ildikónak ismét sikerült saját magát lábon lőnie egy minapi sajtótájékoztatója után. A Borsod Megyei Kórházat vádolva ugyanis olyan orvosmaffia hálójáról értekezett, amelyről amellett, hogy eddig évente sokmilliárdos kárt okozott a magyar egészségügynek, mára kiderült, hogy ha valakinek van köze ehhez az állítólagos maffiához, az pontosan Bangóné, bármilyen furcsán is hangzik. El is mondjuk, hogyan! (Cikkünket az írás végén látható helyesbítéssel frissítettük!)
Bangóné Borbély Ildikó a tőle megszokott magabiztossággal állt ki csütörtökön a sajtó munkatársai elé és vádolta némasággal, illetve összejátszással Kásler Miklós egészségügyért felelős minisztert a Borsod Megyei Kórházban történt bűncselekmények gyanúja kapcsán. A képviselőt nem zavarta az a tény, hogy a kérdéses ügyek a kórház jelenlegi, Kásler Miklós által megbízott főigazgatójának megbízatása előtti időszakhoz köthetők, és a szálak a szocialisták által preferált, gyanús egészségügyi vállalkozói körhöz vezetnek. Dr. Révész Jánost Bangóné annak ellenére vádolja szabotázzsal és cinkossággal, hogy az intézet jelenlegi vezetőjeként a hatóságokkal együttműködve dolgozik a sugárterápiás gépek körüli mutyizással okozott milliárdos kár felderítésén. Bár azt legkésőbb az őszödi beszéd óta minden politikailag nem analfabéta vagy közéleti újszülött honfitársunk tudja, hogy a magyar baloldal „a delet leszámítva” a nap másik 23 órájában folyamatosan hazudik.
A JÓL ISMERT PRIVATIZÁCIÓ
A miskolci megyei kórház körüli problémás ügyek komoly összefonódásokra mutatnak rá. A visszaélések szinte kivétel nélkül az intézményt 17 évig főigazgatóként vezető Dr. Csiba Gábor regnálásának idejére tehetőek, aki annak ellenére, hogy még a Békemenet élvonalában is végigvonult és szakmai kiállásával hangosan támogatta a 2010 előtti fideszes ellenzéket, s kapcsolatba került az egészségügyi intézményrendszert az MSZP-SZDSZ-kormányzás idején fosztogató és csődbe taszító vállalkozókkal.
Talán sokan emlékeznek még a szakorvosi ellátás privatizációja, illetve az akkori SZDSZ-es egészségügyi miniszterek által különösen kedvelt PPP-s konstrukcióban működő egészségügyi szolgáltatások körüli botrányokra, az adófizetőket érő sokmilliárd forintos károkozásokra. Itt kezdődik a mi történetünk is. A miskolci hisztériakeltés mögött ugyanis egy, az ügyre rálátók által csak orvosmaffiaként emlegetett kör és a mögöttük álló Medcenter Kft-s érdekcsoport áll, amely az új főigazgató miatt jelentős sérelmeket szerzett a Borsod Megyei Kórháznál.
A Medcenterrel kapcsolatban meglepő módon az egészségügyi témákban amúgy különösen pártosan viselkedő Index.hu kezdett felderítő munkába 2017-ben. Ekkor a Hajdú-Bihar megyei főügyészség meg is erősítette számukra, hogy különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt indult büntetőeljárás V. S. ellen, aki a cégadatok szerint minden bizonnyal Varga Sándor, a Medcentert 2005 és 2014 között ügyvezetőként irányító személy lehetett. A céget 2014-ben vette át Gubacsi László, akinek vezetése alatt a céggel kapcsolatba került hálózat végül a Ficzere Andrea által vezetett Uzsoki Utcai Kórházban is érdekeltségeket szerzett.
KATTAN A BILINCS
A Medcenter-klán az MSZP-SZDSZ-kormányzás idején kiterjedt hálózattal szőtte be az ország egészségügyi intézményeit keresztül-kasul, kihasználva valamennyi kiskaput. A cégvezető Gubacsi egyik üzlettársa még 2009-ben kapott lehetőséget a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egészségügyi hálózat átszervezésére. Az üzlettárs, Dr. Kiss Zoltán Tamás a feladatot egy megyei egészségügyi gigaholdinggal oldotta meg, azonban a cég működését – nem meglepő módon – komoly visszaélések gyanúja övezte, aminek eredményeképp nyomozás indult és Kiss Zoltánt is letartóztatásba helyezték. A Medcenter-klán itteni ténykedésével 4 milliárd forintos adósságot hagyott maga mögött.
Dr. Kiss Zoltánt, a rendőrség 2012-ben helyezte előzetes letartóztatásba a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Egészségügyi Holding Zrt. vezérigazgatójaként neki felróható vádak alapján Fotó: szon.hu
A SZÁLAK ÖSSZEÉRNEK
Az eddig kusza szálak, amikből biztosan csak ordas disznóságok láthatóak. Az egészségügy állami forrásait leszívó, inkább baloldali kötődésű társaság feltérképezésnél a szálak a már említett Ficzere Andrea főigazgató környezetében futnak össze. A csinos orvosmenedzsert körül rengeteg ember megfordul, akik között a véletlenszerűnél jóval nagyobb számban találunk medcenteres figurákat. A doktornő pályáját egyébként a debreceni Neurológiai Klinikán kezdte, történetünk több szereplője is abban a szakmai környezetben szocializálódott.
Dr. Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója
Köztük Kiss Zoltán Tamás, akinek a 2009-es nyíregyházi kinevezését követően a doktornő is követte őt ténykedésük új helyszínére, így Ficzere Andrea a Debreceni Egyetem Egészségügyi Informatikai Tanszékének informatikai projekt-vezetője lett, amely feladatkör keretében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egészségügyi Holding élére frissen kinevezett vezérigazgató, Dr. Kiss Zoltán Tamás munkáját segítendő tevékenykedhetett Nyíregyházán. Ezt a munkahelyét pedig 2012-ben, Kiss bukásakor adta fel. Ugyanis természetesen arról a fent említett Kiss Zoltánról van szó, akit 2012 februárjában nagy vagyoni hátrány okozó hűtlen kezelés gyanújával letartóztatott a Készenléti Rendőrség. Egy rövid közjáték után hamarosan az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatói székében landolt a kalandos pályát befutó doktornő.
pestisrácok.hu