Hogy övé a dél-ausztriai

vendégszállás, saját maga ismerte el az Átlátszónak, a részleteket azonban – hogy osztrák cégén keresztül vagy más módon birtokolja-e – már nem fejtette ki. Az egykor MIÉP-es Zárug kemény migránsozó kirohanásairól ismeretes, egyik nyilatkozatában tűzparancsot követelt a határon.

 

„Magyarországon meg kell előzni, vagy meg kell akadályozni a népvándorló hordák agresszióját. Akkor is, ha mi adunk először tűzparancsot a határaink megvédésére. Az idő közeleg” – nyilatkozta a migránsválság elején, 2015-ben Zárug Péter Farkas egyetemi adjunktus, a Miskolci Egyetem Politikatudományi Intézetének oktatója, nem mellesleg Kriza Ákos, Miskolc polgármesterének tanácsadója.

Kriza Ákos egyébként Erdélyből települt át a 90-es évek elején, azaz bevándorló, szélsőjobbos terminológusban migráns, akárcsak a marosvásárhelyi Zárug.

https://orszagszerte.atlatszo.hu/osztrak-turistaparadicsomban-mukodtet-szallodat-a-miskolci-polgarmester-migransozo-tanacsadoja/