Egy világjárvány 80 millió halálos áldozattal is járhat

A legszélsőségesebb

forgatókönyvük szerint a világ államainak, politikai vezetőinek és bürokratáinak felkészültsége alapján egy pandémiaakár 80 millió halálos áldozattal is járhat, és akár 5 százalékos globális gazdasági visszaesést is okozhat.”A felkészülést minden szinten gátolja a politikai akarat hiánya” 

Korábban Laurie Garrett, a Pulitzer-díjas tudományos szakíró és a Council on Foreign Relations egykori világegészségügyi szakértője a Foreign Policy-n még tavaly szeptemberben közölt írásában felidézte, 1989 májusában az orvosi Nobel-díjas Joshua Lederberg amerikai molekuláris biológus tanácskozásra hívta Nobel-díjas társait és pár kiválasztott vírusvadászt. A tanácskozás akkor meredeknek tetsző felvetése az volt, hogy mi van, ha a modern orvostudomány mégsem oldotta meg még a vírusos fertőző betegségek problémáját, hanem valójában a vírusok szép csendben fejlődnek, mutálódnak a természetben, hogy aztán korábban sosem látott formákban tűnjenek fel. A háromnapos tanácskozás óráról órára vált egyre feszültebbé, ahogy szembesültek vele, hogy ez a felvetés nem is annyira légből kapott.

A tanácskozás eredménye felkeltette az Amerikai Tudományos Akadémia Orvostudományi Intézetének aggályait is, de annyira, hogy 1992-es jelentésükben a vírusok és más mikrobák okozta fertőzések felbukkanásának lehetőségét az Egyesült Államokat fenyegető kockázatként határozzák meg. Ez pedig elég volt hozzá, hogy Bill Clinton kormánya 1996-ban a nemzetbiztonsági kockázatok közé sorolja az újonnan felbukkanó fertőző betegségeket.

„Változott ettől bármit a helyzet?” – tette fel ez alapján a kérdést Garrett, hogy aztán meg is válaszolja:változott, de nem a javára.Például elképesztő számban fedeztünk fel azóta korábban ismeretlen kórokozókat, melyek közül csak egy volt a világszerte legalább nyolcezer embert megbetegítő, több mint nyolcszáz ember halálát okozó SARS. A WHO csak a 2011-18 közötti hét évben 1483 különböző járvánnyal kellett megküzdjön. Ennek a költségei is meredeken emelkednek: míg a 2003-as SARS pánik még csak 40 milliárd dolláros terhet jelentett a világgazdaságnak, a 2009-es sertésinfluenzajárvány már 50 milliárddal, a 2014-16-os nyugat-afrikai ebolajárvány pedig már 53 milliárd dollárral terhelte a világgazdaságot. Ezekkel szemben egy tényleges világjárvány, mint amilyen mondjuk az első világháborút követő spanyolnátha volt, akár 3000 milliárd dollárjába, a globális GDP 4,8 százalékába is kerülhetne a világnak.

A terhek ráadásul nagyon egyenlőtlenül oszlanának el, és nem a szegény országok javára. A GPMB számításai szerint a leggazdagabb országok, például az Egyesült Államok és Németország egy pusztító világjárványt is megúszhatna mindössze fél százalékos visszaeséssel, míg a szegényebbek – Indiától kezdve Oroszországon át Közép-Afrika teljesen legatyásodott államaiig – akár GDP-jük két százalékát is bukhatnák. Az ebolajárvány például 2,8 milliárd dollárjába került az érintett nyugat-afrikai országoknak, Sierra Leone GDP-je 20 százalékkal esett vissza 2015-ben.

Növekedtek a kockázatok is. A klímaváltozás kedvez a járványok terjedésének, a melegebb, párásabb klíma kedvező feltételeket teremt a kórokozókat terjesztő kártevők, például a szúnyogok, a kórházakban megtelepedő gombák szaporodásához, illetve befolyásolja a vándorló állatok vonulási útvonalait, eddig érintetlen területekre eljuttatva a szervezetükben megbúvó kórokozókat – és akkor az élőállatok szállításáról még nem is beszéltünk, ennek kockázatairól a minap írt Sarkadi Zsolt kollégám.

A GPMB jelentése alapján a legrémisztőbb része amúgy egy éppen zajló katasztrófával, a kongói ebolajárvánnyal foglalkozik. Megállapításaik szerint a járvány kirobbanásakor, 2018. augusztusában „napokon belül lefektették a hatékony válaszlépések alapjait. Az első hetekben minden korábbinál gyorsabban, felkészültebben, jobban felszerelve és a legtöbb forrással reagáltak a járványra az ebolajárványok történetében”. De ezzel se mentek sokra. „A járvány kitartott és terjedni kezdett, 2019 júniusában már a szomszédos Ugandában is felbukkant, 2019 júliusára pedig elérte Gomát, Észak-Kivu fővárosát, ahonnan egy átszállással az egész világ elérhető már. A jelentés írásakor, tavaly nyár végén úgy volt háromezer fertőzöttje és kétezer halottja a járványnak, hogy a kirobbanásakor elvben mindent megtettek a megfékezésére.

Tény persze, hogy Kongóban rendkívüli nehézségekkel is meg kellett küzdeniük. Az országban gyakorlatilag évtizedek óta folyamatosan harcolnak, a helyiek mély gyanakvással fogadják a kívülről érkező segítséget, nem nagyon hajlandók együttműködni az állami egészségügyi hatóságokkal, és hát képzelhetik, hogy eleve milyen állapotban lehet a kongói egészségügyi rendszer. Ezekkel az adottságokkal azonban számolni kell, mégsem remélhetjük azt, hogy ha majd eljön a világjárvánnyal fenyegető kór, az egy rendezett államigazgatású, tökéletes egészségügyi ellátórendszerű országban robban majd ki.

A GPMB összességében hét pontban foglalta össze javaslatait:

a világ kormányai teljesítsék a kötelezettségeket, amiket a 2005-ben elfogadott Nemzetközi Egészségügyi Szabályozásban vállaltak, azaz különítsenek el forrásokat a felkészülésre, tartsák fenn annak finanszírozását;
A világ országai és regionális szervezetei egyrészt teljesítsék is politikai és pénzügyi vállalásaikat, és alakítsanak ki mechanizmusokat ennek ellenőrzésére;
az országok vezetői nevezzenek ki olyan felelősöket, akiknek megvan a jogkörük az egész kormányzatra és társadalomra kiterjedő válaszintézkedések meghozatalára, melyeket rendszeresen gyakoroljanak is;
a cseppfertőzéssel terjedő járványok gyors terjedésére tekintettel az országoknak „megfelelő összegeket” kéne fektetniük az innovatív gyógyszerek és terápiák, széles spektrumú antivirális készítmények fejlesztésébe, illetve létrehozniuk egy rendszert az újonnan azonosított vírusok genomjának megosztására;
a pénzügyi intézményeknek terveket kéne készíteniük a gazdasági károk kivédésére;
a fejlődő országoknak szánt fejlesztési forrásokból különítsenek el a járványokra való felkészülésre;
az ENSZ erősítse meg az együttműködési mechanizmusokat, melyekben tisztázottak a szerepek, hogy mikor, kinek mi a feladata egy fenyegető világjárvány esetén.
„Ezek a javaslatok már mind léteztek valamilyen formában, némelyik már évtizedek óta. Már tartottunk itt” – írta erről Garrett. A pesszimista hangvétel indokoltnak tűnik, a GPMB maga is arra jutott, hogy a jelenleg rendelkezésre álló eszközök elégtelenek egy gyorsan terjedő világjárvány megfékezésére. „Nincs megfelelő befektetés a kutatás-fejlesztésbe, az innovatív vakcinafejlesztésbe és gyártásba, az antivirális szerekbe. Egy világjárvány megfékezéseinek költségeit a jelen finanszírozási rendszer képtelen volna fedezni” – írták.

Garrett végül arra jut, hogy az emberiség kollektívan elég hamar feledkezik el a pusztító világjárványokról. „Tudjuk, hogy lesz még szörnyű járvány – még ha talán nem is olyan léptékű, mint a spanyolnátha, vagy a pestis, de attól még szörnyű. Mégis, szakértői jelentéseknél talán többre lesz szükség ahhoz, hogy kollektív erőfeszítéseket tegyünk egy katasztrófa megelőzésére” – írta.