Ezek mennek a Facsén. Megszólaltattam hát egyiküket, majd kérdéseket tettem fel a kórháznak

Kun J. ViktóriaAz eddig

történtek margójára….
Először is azzal kezdeném, hogy nincs, nem SZABADNA hogy a pártpolitikai csatározások teret kapjanak az egészségügyben. Amikor a viták, a torz önös érdekek megérintik, annak csak a gyógyító ellátás látja a kárát. Itt nincs jobb, vagy baloldal, ahogy egyetlen szakmai érvet sem lehet ilyen indokokkal minősíteni. Ezt tartom, és tartottam mindig szem előtt, amikor a cikkeimnek nekifogtam. Csak és kizárólag a szakma és az emberség számít. Meg a beteg és legalább annyira az orvos, a szakdolgozó, mindenki, aki hihetetlen heroikus munkával próbál az éppen legkiszolgáltatottabb helyzetben lévőn segíteni.

Nem szeretnék most és itt belemenni az inkriminált ügy részleteibe, viszont van, amit fontos leírnom.
Lényegében nyár óta, de egy-két hónapja biztosan a nyilvánosság előtt zajlik a miskolci kórház ügye. Mindenféle megalapozott, megalapozatlan vádak, gazdasági és a betegellátással kapcsolatos anomáliák kerültek a felszínre. A média kereszttüzébe került úgy globálisan a teljes intézményrendszer és a benne dolgozó megannyi orvos, szakdolgozó. Ez nemcsak számukra fájdalmas és megalázó, de a betegek bizalmát is súlyosan rombolja!
Amikor már azzal a szalagcímmel találkoztam, hogy „Vetélésre kényszerítik a nőket Miskolcon”, majd a parlamentben olvastak fel – egyebek mellett- két asszony állapotáról szóló híreket, akkor gondoltam úgy: ez a helyzet nem tartható. Minél előbb véget kell vetni ennek a tapogatózásnak, sárdobálásnak. Egyrészt nem viselheti egy teljes intézmény ennek a kialakult helyzetnek az ódiumát, másrészt az ügybe bevont két asszony sem élhet teljes bizonytalanságban, tudniuk kell, hogy valójában mit történt velük. Merthogy a nagy adok-kapokban, a kijelentések, cáfolatok tengerében csak velük nem beszélt senki. Leszámítva persze a rendőrséget, vagy az ügyvédeket, akiktől értesültek arról, hogy egy főszereplői lettek. Tudtuk nélkül.
Megszólaltattam hát egyiküket, majd kérdéseket tettem fel a kórháznak. Egy ma létező helyzetet mutatott be a kapott (kór)kép és továbbra sem világos az érintett számára több hónapos herce-hurca után, hogy vajon mi is van most vele. Nekem volt meghatalmazásom, hogy a személyes adatait nyilvánosságra hozhatom (egyedüliként), de nem kaptam érdemi választ.
Van ennek az ügynek két hozadéka, amiért biztos vagyok benne, hogy már megérte a nyilvánosság elé tárni:
1. Adrienn ügye kiemelt figyelmet kap
2. Rávilágít arra, hogy a kommunikáció, a nyílt és pontos tájékoztatás a beteg alapvető joga és érdeke az egészségügynek is.
Habár sokan keresnek és kérdeznek arról, hogy mi a véleményem a 168 óra főszerkesztőjének magatartásáról, ennek itt és most nincs helye, mert pontosan a lényegről viszi el a hangsúlyt. Mert a miskolci ügy kapcsán egyetlen dologról kellene beszélni: csakis a tiszta beszéd, a kommunikáció és a helyes betegdokumentáció, betegtájékoztatás adhatja vissza a betegek bizalmát és az orvosok becsületét.