L. Ritók NóraMa Csenyétén voltam
. Nem a szerencsétlen haláleset utáni temetés miatt, ez véletlen egybeesés, hanem, mert egy csoportban vagyunk a 300 legszegényebb falu felzárkóztatására irányuló kormányzati program első harmincas csoportjában, azon belül is abban az ötös egységben, akik rendszeresen találkozunk, és ez egy, már betervezett dátum volt. (Csenyéte, Dámóc, Nyírkáta, Tiszabura és Told van egy csoportban.)
Számolgattam, mikor jártam erre….jó régen…mikor még Pólya Zoltán-Komaság Margó vitte itt éveken át azt a remek alternatív oktatási programot, amiben találkoztunk, és én is voltam itt, még roma gyerekekkel is, közös alkotásra.
Körbenéztünk a faluban. Nos, azt hiszem, a lakhatási körülmények azóta sem változtak. Nagyon lehangoló minden. Áram nélküli házak…és nagyon sok gyerek. Én, aki mögött már sok év oktatási, és tíz év terepi munka van, egy szintén szegény településen, Toldon, és sok település szegregátumaiban megfordulok, én is elborzadtam. A mélyszegénység legmélyebb bugyrait láttam itt.
Csenyéte a magára hagyott probléma jelképe.
Ez nem lehet(ne) a 21.század.
És nem lehet(ne) Magyarország sem.