Törökországból próbált bejutni Görögországba az a szír bevándorló, aki hétfőn meghalt a határ mellett, amikor a görög határőrök próbálták megakadályozni az országba lépést, írja a Yahoo a Reutersnek nyilatkozó névtelen török forrásokra hivatkozva. Úgy tudni, az illegális bevándorló azokba a sérülésekbe halt bele, amiket akkor szerzett, amikor a határőrök próbálták feltartóztatni. A Cumhuriyet török oldal szerint a menekültet lelőtték. A Twitteren megrázó felvételek keringenek a történtekről. AZ MTI szemtanúkra és török biztonsági forrásokra hivatkozva azt írja, a görög biztonsági erők könnygázt, gumilövedékeket és vízágyúkat vetettek be a kb. 1000 bevándorló ellen. A görög kormány szóvivője hamisnak, török propagandának nevezte a hírt.
Ankarában pénteken közölték, hogy Törökország „már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülteket”, és megnyitják a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Görögország a határvédelem megerősítésével reagált. Az utóbbi napokban a görög határőrség és a rendőrség készenléti egységei könnygázt és villanógránátokat is bevetettek a Törökország és Görögország közötti szárazföldi határátkelőknél gyülekező csoportok feloszlatására. A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályozott meg. Hétfőn reggel felborult egy illegális bevándorlókat szállító csónak Leszbosz partjainál, 47 embert sikerült kimenteni a vízből, de egy gyerek meghalt.
A török elnök hétfőn, civil szervezetek képviselői előtt közölte: a Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből.