Marian Kočner éveken
keresztül Szlovákia leggazdagabb és leghatalmasabb üzletemberei közé tartozott, akit kapcsolatai gyakorlatilag érinthetetlenné tettek az utóbbi évtizedekben. 2020-ban végre bíróság elé állították. Kočnert más ügyek mellett azzal is vádolják, hogy ő rendelte meg a korrupt szlovák politikusok, az olasz maffia, és az üzletember korrupt ügyei után nyomozó fiatal tényfeltáró újságíró, Ján Kuciak meggyilkolását.
A 27 éves Ján Kuciak-ot menyasszonyával, Martina Kušnírová-val együtt az otthonában lőtte le egy bérgyilkos 2018 februárjában. Az eset a szlovák és nemzetközi médiában is címlapra került.
A következő hónapokban pedig tízezrek tüntettek azért, hogy független nyomozást indítsanak az ügyben, és hogy a korrupt nyomozókat, politikusokat leváltsák. Idővel elérték céljukat: először a belügyminiszter, majd a miniszterelnök, később a széles körben kritizált rendőrfőnök is lemondott.
2018 szeptemberére négy bűnrészest, köztük a bérgyilkost is őrizetbe vették, és nem sokkal később az 56 éves Kočner ellen is vádat emeltek.
A bírósági tárgyalásokra majdnem száz nemzetközi újságíró jelenkezett be, a friss eseményeket a legnagyobb szlovák csatornák közlik nap mint nap. Egykori szövetségesei, üzlettársai ma megvetik az Kočner-t.
Testvére azt nyilatkozta a sajtónak, hogy meg akarja változtatni a nevét, amennyiben az üzletembert a bíróság bűnösnek találja.
A tárgyalások során sokkal többre derülhet fény, mint Kuciak gyilkosságának okára: a hatalmas adatmennyiség, amit a rendőrség Kočner telefonjairól és számítógépeiről szedett le, most az OCCRP újságíróinak kezében van.
Ezek az információk mutatják be, hogy hogyan tudott az utóbbi években a jog felett maradni a fiatal és instabil demokrácia olajozássával.
Az utóbbi 20 évben több gazdasági csalással is megvádolták az üzletembert, ám a terhelő bizonyítékok ellenére sem ítélték el soha.
Az újságírókhoz juttatott adatok leleplezik, hogy hogyan oldotta ezt meg: zsarolás, korrupció, személyes kapcsolatok és beépített emberek hálózata segített neki.
A sikere szomorú képet fest a kommunizmusból elvileg sikeresen az európai jogokhoz alkalmazkodó ország jogi helyzetéről.
Adócsalás, ingatlanügyek és más gyanús ügyletek
Marian Kočner egy észak-szlovák kisvárosban, Rózsahegyen nőtt fel. Ironikus módon újságíróként kezdte karrierjét, Pozsonyban a Comenius Egyetemen diplomázott, és az állami televízió riportere volt.
A médiakarriere nem tartott sokáig: miután a 80-as években a kommunista rezsim megrendült, majd összeomlott az országban, a fehérgalléros bűnözés emelkedni kezdett. A törékeny, új jogrendszerben a tapasztalatlan ügyészek és bírák nem tudtak megbirkózni azokkal, akik a magánszektorban gátlástalan módon kezdtek hatalmas pénzeket lopni.
Ebben az instabil rendszerben jelent meg először Kočner a nyilvánosság előtt, a 90-es évek végén. Zűrös pénzügyei, ingatlanmutyijai, adócsalásai hírhedt személlyé tették őt az országban.
1992 és 1995 között, az első úgynevezett Technopol ügyben az akkori kormányzó, Michal Kováč fiával vett részt egy 2,3 millió dolláros csalásban. Mindketten elnöki amnesztiában részesültek. 1998-ban, hetekkel a választások előtt a kormányközeli TV Markiza-t próbálta meg elfoglalni. Kočner neve 2005-ben és 2011-ben is megjelent a „maffia listán”, azaz azokban a rendőrségi dokumentumokban, amiket kiszivárogtattak a sajtónak.
2008-ban a szülővárosához közeli síparadicsomban, Donovaly-ban épített luxushotel kapcsán indítottak ellene nyomozást adócsalás miatt. 2011-ben a Welten golfpálya körül robbant ki botrány Kočner szereplésével, 2017-ben a TV Markiza váltóit hamisította meg.
Mindeközben Kočner számtalanszor megjelent a szlovák pletykalapokban is. Lefotózták, ahogy a fehér Bentley-jét vezeti és ahogy a mozgássérült helyeken parkol, ahogy tisztségviselőket ajándékoz meg luxustáskákkal, órákkal és más drága ajándékokkal.
Remek kapcsolatok minden szektorban
2004-ben választották meg Dobroslav Trnka-t a parlamenti főügyészi posztra. Így Trnka, aki (mint mára a rendőrségi iratokból kiderült) Kočner szövetségese volt, rengeteg nyomozáshoz fért hozzá, befolyásolta őket az országban.
Egy rögzített, 70 perces telefonbeszélgetésben Kočner emlékeztette Trnka-t arra, hogy mit köszönhet neki, és megdorgálta őt azért, mert állítólag egy másolatot csinált az úgynevezett „Gorilla ügy” dokumentumaiból, amik a szlovák üzleti és politikai elit szoros kapcsolatát részletezte, és amiért ezt más üzletemberek zsarolására használta.
Egy nemrég publikált videó Kočner-t ábrázolja, ahogy Trnka irodájában rejtett kamerát helyez el, hogy bizalmas beszélgetéseket hallgasson le. Az üzletember tulajdonában volt például egy olyan felvétel is, amin Trnka és a pénzügyminiszter egyezkednek egy kifizetés kapcsán. Az, hogy Kočner birtokában volt ennek a potenciálisan kínos felvételnek is azt igazolja, hogy mekkora hatalommal rendelkezett a főügyész felett.
Abban a hét évben, amíg Trnka a poszton volt, Kočner ellen soha nem emeltek vádat, annak ellenére sem, hogy rendszeres feljelentések érkeztek ellene publikus információk alapján. Trnká-t 2011-ben kiszavazták a parlamentből, de ő egy másik fontos pozíciót szerzett, még mindig nagy befolyással.
Kočner-nek nem Trnka volt az egyetlen hasznos ismerőse. A telefonjáról szerzett adatok azt bizonyítják, hogy az üzletember kapcsolatban volt több bíróval is – azokkal, akik az ő ügyeit is tárgyalták.
Vladimír Sklenka-t, Pozsony első körzeti bíróságának alelnökét arra kérte egy üzenetben, hogy jöjjön és vegye fel a karácsonyi ajándékát. Máskor pedig megkérdezte, hogy hozzászokott-e már az új telefonhoz. Megint máskor Slenka kérte ki Kočner véleményét egy üggyel kapcsolatban. „És most mit csináljak? Engedélyezzem vagy elutasítsam?” – kérdezte.
Sklenka jóvoltából Kočner beletekinthetett olyan büntetőeljárásokba, amiket ellene indítottak például a Technokol ügyben. Így lépésről lépésre tudta figyelni, mit csinálnak az ellenfelei.
Egy másik hasznos kapcsolata volt Monika Jankovská, bíró, igazságügyi államtitkár. Ő összesen 6200 üzenetet váltott Kočner-rel. Ezekben szó volt a férfi kifizetéseiről a bírónő felé, és a folyamatban lévő ügyekről is. A bírónő magas pozíciója miatt hatni tudott más bírókra is, hogy Kočner-nek kedvező módon döntsenek.
Mind Slenka, mind Jankovská lemondtak poziciójukról, utóbbit bíróként fel is függesztették.