Vágyfokozót évtizedekkel
a Viagra-kor előtt mixelt, a kőrisbogár potrohából készült porra esküszik. „Csodaszer, a hatóanyaga részben megegyezik a ma divatos szerekével. Hajhullás ellen is ajánlom, ugyanaz a szisztéma: vérbőséget okoz, akár vízzel vesszük be, akár hajszeszben dörzsöljük a fejbőrbe. Lassan ötven éve egy öreg juhász azzal keresett meg, hogy újabban nem megy az asszonnyal, és ha segítek rendezni a házaséletet, hoz nekem ajándékba egy bárányt. Először is kértem, csökkentse napi egy literre a borbevitelt, tán már önmagában ez elég lett volna a sikerhez, de port is adtam neki. Pár nap múlva fülig érő szájjal és két báránnyal állított be. Kérdem, miért kettő? Hát, a másikat az asszony küldi.”
Pesti Ferencnek az apja is patikus volt, a tőle örökölt receptekkel dolgozik, plusz saját kreációkkal is előáll. „Évtizedeken át itt elöl, az officinában kevertem ki, ami kellett, látványpatika, imádta a nép, jócskán növelte a hitelességet, ha megkérdeztem, teszem azt, egy étvágygerjesztő kiadásakor, hogy milyen ízűt parancsol? málna? ánizs?, és nyomban bele is szórtam az aromát. Aztán egy törvény a higiéniára hivatkozva külön helyiségbe, hátra parancsolta ezt a munkát, kár.”
A bőrgyógyászatba különösen beleásta magát. „Jobbat és többet adok olcsóbban, mint a márkás termékek. Krém sarokrepedésre nyolcszáz forint, testápoló tej négyszázhúsz, alkoholos sampon korpásodásra ezernyolcszáz.”
Az állatgyógyászatban is otthon van, egykor a forgalma négyötödét a jószágoknak köszönhette. Pláne, miután spéci állatjelölő zsírkrétát kísérletezett ki. „Százéves gyógyszerészkönyvből ismertem a rúzs receptjét, azt fejlesztettem tovább. A birka körmét gyakran támadja meg a büdös sántaság. Sajnos csak a legelőn látni, melyik húzza a lábát, így aztán odakint jelölsz, bent pedig kezeled, előbbire való a kréta. Lavórszám kevertem be hozzá az alapanyagot.”
Az emlegetett édesapa Mezőkövesden vitt jól menő gyógyszertárat a háború előtt, alatt s egy darabig utána is. Mígnem 1950. augusztus elsején hivatalos delegáció lépett be a patikába, s azon nyomban államosította is a vállalkozást. „Még a fogason lógó kabátra is rátették a kezüket. Egyedül az anyámhoz írt és a tőle kapott, szalaggal átkötött szerelmesleveleit vihette magával apám. De legalább a szakmában maradhatott, áthelyezték beosztott gyógyszerésznek a község másik patikájába. Aztán ötvenhatban nagy balhé támadt Mezőkövesden, az oroszok ellőtték még a templomtornyot is, sok halott, rengeteg sebesült. De apám nem ijedt meg, még az sem nem érdekelte, kit és melyik oldalon állva találtak el, mindenkit ellátott, még a szovjeteket is. Amit a forradalom leverése után értékeltek a kommunisták, és ’58-ban visszahelyezték a saját gyógyszertárába. Egészen 1992-ig dolgozott, két évvel később, kilencvenkét évesen halt meg, abban a büszke tudatban, hogy mind a négy gyerekéből patikust nevelt.”
Pedig Feri, a mi Pesti Ferencünk kölökként másfelé indult, fotóversenyeket nyert, s úgy döntött, filmoperatőr lesz, de elsőre nem vették fel a főiskolára. Félt, viszik sorkatonának, inkább belekezdett a gyógyszerész szakba, s ott ragadt. „Életem legjobb döntése. Bő fél évszázada vagyok boldog gyógyszerész.” Diplomát 1967-ben szerzett, a szentistváni patikába ’69-ben került. Egyre csinosítgatta az akkor még állami ingatlant, aztán 1996-ban, amikor jött a privatizáció, megvette és bővítette a komplexumot.
Egyebek mellett konyhát húzott fel az officina és a raktár mögé, ott készül minden reggel hétre a közösségi kávé és gazdagon mézezett tea a Pesti-csapatnak. „Egy fő gyógyszerész, egy fő szakasszisztens, egy fő asszisztens, két fő segítő, ők készítik össze a házi medicinákat, és egy fő takarítónő.”
Nyitás elvileg nyolckor, de folyamatosan csöng Pesti úr telefonja, ki a kislánya hasára kér szert, ki a benőtt lábkörme üdvös kezeléséről érdeklődik; a patikusi tájékoztatás vége rendre az, hogy „gyere be, adok rá valamit”.
„Én beteget sose küldtem el. Bármikor becsöngethet, nem mondok nemet, legföljebb, ha éjszaka érkezik, nem kapcsolom be a pénztárgépet, hanem kérem, fizetni jöjjön vissza nyitvatartási időben. Jár a figyelem, jár két kedves szó, egy idegent is úgy kell kiszolgáljak, mintha a saját édesanyám tenné elém a receptet.”
Több helyszínen zajlik az a kiszolgálás.
Pesti úr birodalmában a forgalom zömét a szentistváni gyógyszertár adja, a maradékot három fiókpatika dobja össze: egy Tibolddarócon, egy Gelejben, egy Cserépfalun. Utóbbi volt az ország első fiókpatikája, a kilencvenes évek közepén nyitotta Pesti Ferenc.
„Mind különbözik, például Darócon antidepresszánst nem adok el, mert ott a bor a legfőbb kedélyjavító, viszont nagyon megy a savlekötő, másutt fordítva.”
A fiókok hetente egyszer-kétszer pár órára nyitnak ki, s még úgy is alig hoznak hasznot, hogy az önkormányzat ingyen vagy szinte ingyen adja a helyiséget és állja a rezsit, de ha van igény patikára, márpedig van, nem lenne tisztességes nemet mondani.