Közösek a vírusok
és a klíma is, egyik sem illetődik meg attól, hogy ki van táblázva az államhatár. Az észak-koreainál jobban egyik sincs kitáblázva, aztán tessék. Jobb lesz tehát tudomásul venni, hogy lesz még ilyen, sőt még ilyenebb is. Ezt a millió szállal összefűzött, globalizált világot kell megvédeni, és megfizetni az árát emberéletben is. Nincs út visszafelé. Nincs alternatíva, soha
nem lesznek már elszigetelt, fallal körülvett kiskert-országok, ahová nem teszi be a lábát a világ összes baja. Már csak azért sem, mert az olyanokban mérhetetlenül ócskább lenne az élet, és a falak a bentlakókat zárnák börtönbe, nem a külvilágot tartanák kint. Ahogy Észak-Koreában.
A közös világ ugyanakkor lehetővé teszi, hogy a vírussal ne egyenként szálljunk szembe, hanem a világ összes eszével és erőforrásával. Kínai génkutatók, amerikai gyógyszerészek, európai vegyészek rakják össze tudományukat, és ha kitart a járvány, meg fogják találni az ellenszerét.
Amint megtalálták több mint tíz éve a H1N1-re is a gyógyszert. Az elmúlt évtized legnagyobb egészségügyi botránya volt. A Roche tonnaszám sózta rá a kormányokra a Tamiflut – köztük a magyarokra –, a WHO tisztviselői pedig rajta voltak a fizetési listáján, és pörgették a pánikot. Az a járvány aztán lelohadt, az oltóanyag megpimpósodott, a pénz elszállt. Mindenki vállvonogatva nyugtázta, örült, hogy mégse halunk meg mind, aztán annyiban maradt.
A vírus próbára teszi államainkat és intézményeinket. Biztosan járható út, hogy nagyvállalatok szabják meg életmentő gyógyszerek árát? Ki és hogyan ellenőrzi őket? Nem lenne-e képes az 450 milliós Európai Unió orvost és felszerelést küldeni a gócpontokba, segítve nemcsak a védekezést, de az összetartozást is? Egyáltalán mi a szart csinál az unió, miközben Olaszország kiköpi a tüdejét? Mi kellene ahhoz, hogy hatékonyabban reagálhassunk?
Megvárjuk-e, amíg a vírus felfogja a nemzet fogalmát, vagy alkalmazkodunk a világképéhez?
Valóban az a leghatékonyabb szervezőelv, hogy öt-, tíz- és húszmiliós országok vezetői próbálják követni a hírek és álhírek dömpingjétől remegő közhangulatot, és produkálni valami cselekvésszerűt? Van-e jobb ötletünk, mint egyenként rettegni a pincében? Bonyolult viták ezek, és félő, hogy a járvány gyorsabban múlik el, mint hogy rákényszerülnénk végigharcolni őket.
Aztán majd jön a következő, és lehet, hogy az nem egy tüdőgyuszi lesz.
A vírus egyszerű gépezet. Terjedni akar, és túlélni. Ha a fehérjéi nem felelnek meg a célnak, jön egy mutáció, és próbálkozik újabbakkal. Amelyik sikeres, az fennmarad, és hódít. Amelyik nem, az selejt, és kihal.
Van mit tanulni tőle.
A vírus milliárdnyi egyed halála árán éri el célját. Nincs ugyanis esze, csak végtelenül sokszor dobhat a kockával. Nekünk elvileg van. De ha nincs kedvünk használni, dobálhatunk vele versenyt.