Interjú Ladányi Andrea
Kossuth-díjjal frissen kitüntetett táncművésszel, koreográfussal.
Számos rangos, mostantól pedig a legkomolyabb hazai kitüntetés tulajdonosa. Azt mondják róla, hogy kirobbanó energiái mögött nemcsak tudás és tehetség, de olyan kisugárzás is van, amellyel behúzza az embereket a bűvkörébe. Tény, hogy a jég hátán is megél. Rengeteg felkérés kapott élete során, valamint számtalan önálló produkciót hozott létre. Most éppen Barcelonában él, ott érte utol a Kossuth-díj híre.
Szeretettel gratulálok! Hogyhogy Barcelonában vagy?
Köszönöm a gratulációt! Itt élünk a férjemmel, de Magyarországon minden évben egy vagy két produkciót készítek, illetve felkéréseim vannak filmszerepekre. Az utóbbi években főleg a győri Vaskakas Bábszínházzal és a KL Színházzal készítek darabokat.
Úgy tudom, ott is elég nehéz a helyzet a koronavírus miatt.
Igen, az. De nagyon fegyelmezett ember vagyok, betartom a szabályokat, óvintézkedéseket. Minden problémát, ami az élet hoz, kihívásnak, feladatnak fogom fel.
Szoktál félni?
Nem. 25 évesen például New Yorkban nem volt igazán pénzem, és mindenképp el akartam jutni egy világhírű tanár órájára, ezért úgy döntöttem, lesétálok 102 utcányit a táncstúdióba. A legveszélyesebb negyedeken gyalogoltam át, amelyekről fogalmam sem volt, hogy mennyire azok. Azt azért éreztem, nem biztos, hogy jó helyen vagyok, de csak mentem két copffal a fejemen. Úgy néztek rám, mint egy UFO-ra, hogy mégis mit keresek ott.
A fegyelem nyilván a táncos szakmából ered nálad. Ezt a műfaj mindenképp megkívánja.
Igen, a sportolók és a táncosok nagyon korán kezdik a pályát, az arra való felkészülést. Már gyerekkorban van egy rend, ami beépül az ember moráljába, magatartásába, a dolgokhoz való hozzáállásába.
Nálad mit jelentett a korai kezdés?
Hároméves koromtól balettoztam, úsztam, tornáztam, és olimpiai úszóbajnoknő szerettem volna lenni amerikai dresszben. Az akkori balett tanárnőm azt mondta anyukámnak, olyan a testfelépítésem, hogy szerinte érdemes lenne megpróbálni az Állami Balettintézetet. 3200 felvételiző volt abban az évben. Abból 26-ot vettek fel, és kilencen végeztünk.
Melyik két szerepet emelnéd ki az életedből?
Markó Iván Boleróját és Jorma Uotinen Kalevalájából Aino szerepét. Ez két, végletesen különböző darab. A Balettintézetben líraiként könyveltek el, ezzel szemben Markó Iván a Győri Balettnél az ellenkezőjét látta bennem: egy erős, dinamikus táncosnőt. A Boleró egy ilyen darab volt. Emberfeletti fizikai igénybevételt követelt meg. Ezzel ellentétben, Jorma Uotinen finn alkotónál a Kalevalában táncolt költői, slow motion szóló maga volt a líra. Jorma meghatározta az életemet, a magatartási formámat, a zenei kultúrámat, a nyitottságot, a vizualitást, a designt, a térszerkezetet, és minden olyan művészi humanitást, amit magaménak vallok. Az ő társulatában tanultam a legtöbbet a szakmáról. Ő volt az első, akitől azt láttam, hogy pozitívan is lehet vezetni egy próbát. Finnország csodálatos hely volt számomra. Óriási volt a különbség aközött, amit addig itthon tapasztaltam, és amit ott.
Mikor kezdtél koreografálni?
Amikor az embert szakmailag elkezdik értékelni, akkor ez a terület is automatikusan megnyílik. Az első, úgymond koreográfiákat még a Balettintézetben csináltam, ahol akkor semmilyen modern képzés még nem volt. Ha adódott mondjuk egy bál, ahol fel lehetett lépni, akkor mindig modern balett koreográfiát készítettem. A Győri Balett alatt kaptam az első felkérésemet a Katona József Színháztól, ami után gyakorlatilag állandósultak a felkérések prózai és zenés darabokhoz.
Hogyan kerültél Győrből Barcelonába?
A Győri Balettnél töltött 7 év után Kanadában és Amerikában éltem 3 évig. Ezt követte egy újabb 3 év a Helsinki Városi Színház társulatában szólistaként. Utána a Vígszínházban a West Side Story című musical koreográfiájának elkészítésére kaptam meghívást. A sok fiatal, tehetséges táncos annyira inspirált, hogy létrehoztam a La Dance Companyt. Ezek alatt az évek alatt vendégként visszajártam Finnországba. Közben elvégeztem az angol nyelvű balettmester képzőt a Táncművészeti Főiskolán, valamint a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) a rendező-koreográfus szakot, majd a csodálatos Székely Gábor felkérésére 7 évig vezettem az SZFE mozgástanszékét. Olyan gigászi filmrendezőkkel dolgozhattam, mint például Jancsó Miklós vagy Grünwaslky Ferenc. Majd találkoztam Borlai Gergővel, a zseniális dobos-zeneszerzővel, akivel létrehoztuk a BL című produkciót, majd összeházasodtunk. Innen elindult egy új fejezet, ami létrehozta a Barcelona-Los Angeles-Barcelona tengelyt.
Kirobbanó energiáid vannak, mindenhol észrevesznek, felfigyelnek rád.
Elég pozitív alkat vagyok, imádom, amit csinálok, soha nem fáraszt. Soha nem csináltam olyat, amit nem akartam volna. Ha nehézség is volt, én választottam. Nagyon gazdag, kalandos életem van. Érdekes, különleges. Minden nagyon izgat, bárhol élek. Ahhoz próbálok alkalmazkodni, ahol, és akik között élek.
A Kossuth-díjat az életművedért kaptad.
Amit eddig csináltam, az 111 főszerep, 78 színházi koreográfia, 15 táncfilm, 16 játékfilm, 28 országban való fellépés. Valamint nagyjából 32 díj. Ezt nem tudom pontosan, mert anyukámnál vannak a zongorán.
Hogyan fogadtad a Kossuth-díj hírét?
Amikor az első e-mailt megkaptam, amiben az állt, hogy felterjesztettek, életem egyik legjobb napja volt. Én már a felterjesztésnek is örültem. 19 éves koromtól fantasztikus, Kossuth-díjjal jutalmazott művészek között dolgoztam, és mindig azt gondoltam, hogy aki ezt a díjat megkapja, az valamit jól csinált, meg talán kivételes is. Csodálatos pillanat lett volna átvenni ezt a díjat a Parlamentben, de maximálisan egyetértek azzal, hogy erre most nem kerülhetett sor, még ha számomra ez nyilván egy „életműpillanat” is lett volna. Most a biztonság a legfontosabb mindenki számára.
Hogyan ünnepelsz így most?
Szerintem felveszem a ruhámat, amit erre az alakalomra készíttettem, és kicsit álldogálok a nappaliban.