27 éve a pályán
. Láttam haldoklót, minden korosztályból.Találkoztam Hepatitises, AIDS, TBC fertőzöttel.Kezeltem rühöset, tetveset. Szúrtam, kötöttem, újraélesztettem, tisztába tettem. Voltam k… rva, r… banc, sokszor emlegették édesanyámat is. Haraptak, ütöttek, rúgtak, leköptek, átkoztak. Mégis itt vagyok. Sosem féltem… most, igen. Gombóc a torkomban minden nap, hogy mikor nem mehetek haza esetleg hetekig,és mit fogok a 3 éves gyerekemnek mondani. Csörren a telefon a zsebemben, össze rezzenek, hogy mikor kell indulnom soron kívül. Mind ezt most olyanokért(tisztelet a kivételnek), akik magasról szarnak a világra. Kutyát sétáltatnak(és most nem a pisi-kaki témáról beszélek, mert az természetes) trécselnek a bolt előtt,fagyiznak és napoznak a padon.A 3 éves kislányom megérti, hogy most nem lehet menni sehová. Ezen mi nem világos???
Én nem maradhatok otthon, Ők igen, mégsem teszik.
Viszont akkor mi lenne, ha Én és sok másik kollégám felállnánk és haza mennénk helyettük???
Emberek! Kapjatok már észhez!