A szezon közben
vezetőedzőt cseréltek, megváltak Marcel Rodmantól. Mi volt ennek az oka?
A szakvezető váltásával kapcsolatos döntésünknek számos összetevője akadt: ezek szakmai és vezetői szempontok voltak. Amikor a klub döntéshozói azt látják, hogy a csapat nem úgy teljesít, ahogy a képességei és a lehetőségei alapján kellene, akkor közbe kell lépni. Ezt megtettük mi is.
A visszahívott Glen Hanlon sem tudott már csodát csinálni, de a kérdés az, hogy ősztől is az egykori kanadai kapuslegenda marad a tréner?
Glen Hanlontól nem azt vártuk, hogy csodát tegyen, egy edzőnek nem ez a dolga. Ugyanakkor megteremtette azokat a feltételeket, amelyek a csapat jó teljesítményéhez szükségesek. Fegyelmezett és céltudatos munkával biztosította a rájátszáshoz szükséges csapategységet. Biztos vagyok abban, hogy vezetésével elértük volna a rájátszást. Már tárgyaltunk a folytatásról, és mesterünk szeretné is nálunk folytatni a munkáját, ugyanakkor a jelenlegi szituációban biztos választ nem várhatunk tőle. A mostani helyzetben annyit mondhatok, hogy reményeim szerint rövidesen konkrét tárgyalásokat folytathatunk vele a jövőről.
Hazamentek-e már a légiósaik?
A bajnokság leállásakor az volt az egyik legfontosabb feladatunk, hogy a tengerentúli játékosaink minél előbb hazakerüljenek, és ez sikerült is, megoldottuk. Mindenki egészséges, és várja a folytatást. A légiósok értékelése az edzőkkel együtt megtörtént, vannak, akikkel elégedettek voltunk, és olyanok is, akiktől többet vártunk. A következő szezonra a jelenlegi helyzetben még nem tudunk senkinek biztos szerződést ajánlani. Mindenkivel tartjuk a kapcsolatot, és amint rendeződik a járványhelyzet, elkezdhetjük