Háborús üzemmódban dolgoznak a New York-i mentősök. Az egyre gyakoribbá váló szívmegállások miatt kénytelenek voltak új protokollokat is bevezetni, mondta a CNN-nek a mentősök egyik New York-i szakszervezetének képviselője.
A háromezer mentőst és tűzoltót képviselő FDNY EMS szervezet alelnöke, Michael Greco azt mondta, egy szívleállás után maximum húsz percig kísérleteznek a keringés újraindításával. Ha ennyi idő alatt sikertelennek bizonyulnak, akkor abbahagyják a mesterséges lélegeztetést és a szívmasszázst. Ezután pedig a helyszínen hagyják a beteget, nem szállítják be a kórházba.
„Tehát az egy-másfél óra, ami azzal telik, hogy odaérünk, kezelésbe vesszük őket, bevisszük a kórházba, hagyjuk, hogy az orvosok javítsanak az állapotukon, próbálva és megtéve mindent, amit lehet, pusztán csatamezei triázs (betegelosztási rendszer). Háborús üzemmódban vagyunk” – mondta a szakszervezeti vezető.