Izraelben eddig
körülbelül hétezer koronavírus-fertőzöttről tudnak, de valószínűleg sokkal magasabb a számuk. A Maccabi Egészségpénztár egyik szakértője szerint az egyik ultraortodox városban, Bné Brakban alakulhat ki a járvány gócpontja, ahol egyes számítások szerint a lakosság 38 százaléka
fertőzött lehet.
Az itt lakók a legutóbbi napokig csoportosan imádkoztak és tanultak, figyelmen kívül hagyva a gyülekezési tilalmat. A helyzeten csak ront, hogy a lakosok egy része nem tesztelteti magát, mert nem akar karanténban lenni a pészah (zsidó húsvét) alatt.
Ran Száár, a Maccabi Egészségvédelmi Intézet vezetője a Times of Israel cikke szerint az izraeli parlamentnek jelezte, hogy a Tel-Aviv egyik elővárosának számító, 200 ezer lakosú Bné Brakban több tízezer, tesztekkel eddig nem igazolt koronavírusos lehet. Száárék modellje szerint körülbelül 75 ezer emberről beszélnek, igaz,
EDDIG HIVATALOSAN CSAK 900 FERTŐZÖTTET JELENTETTEK A VÁROSBÓL.
Azzal a világ legtöbb egészségügyi szakembere egyetért, hogy a statisztikákban közölteknél jóval több lehet a koronavírusos, de Száár arra nem világított rá, hogy náluk miért lenne ekkora nagyságrendű a különbség. Mindenesetre arra kérte a kormányt, hogy cselekedjen, mielőtt eldurvulna a helyzet.
Izraelt tekintve Bné Brak már így is kiemelkedik, ebből a városból jelentették a második legtöbb esetet, de lakosságszám-arányosan ez a település számít a legfertőzöttebbnek. Csütörtökön 173 új esetet jelentettek, egy nap alatt közel 25 százalékkal emelkedett a betegszám az egészségügyi minisztérium jelentése szerint, míg Izraelben 11 százalékos az átlagos növekedés. Izraelben összesen 7030 igazolt fertőzött van, és eddig 36 halálos áldozatot szedett a járvány.
A kórházigazgató egy hónapja figyelmeztetett
„Háborúban állunk. Egy hónappal ezelőtt figyelmeztettem rá, katasztrófa lesz a városban, ha nem szüntetjük be a gyülekezéseket, nem zárjuk be a zsinagógákat és a jesivákat. Akkor mindenki kiabált velem, hogyan merészelek ilyet mondani. Ma pedig már azt mondják, milyen kár, hogy nem hallgattak rám” – idézte a CNN Moti Ravidot, az egyik Bné Brak-i kórház igazgatóját.
index.hu