hvg.hu: Nagyon sokakat foglalkoztat most az, hogy a járvány milyen változásokat generál majd hosszú távon bennünk, a társadalomban. Ön ezek szerint bizakodó, és pozitív változásra számít. Mit érdemes majd a járvány végével másként csinálnunk?
B. I.: Nem hiszem, hogy azok után, ami most történik a világon, van visszatérés oda, ami előtte volt. Vagy valami jobb jön emberileg, vagy pedig valami még rosszabb jön, de bízom abban, hogy az előbbi. Azt hiszem, hogy a fogyasztással kapcsolatban a járvány nagyon sok mindenre megtanít most. Rengeteg fölösleges dologgal vesszük körbe magunkat tárgyi szinten és élelem szintjén is. Az érintést, meg az egymással töltött minőségi időt is jobban meg fogjuk majd becsülni. A normál pörgésben, amiben nem is olyan rég még benne voltunk, számtalanszor kerülünk olyan döntéshelyzetbe, hogy „szánjak-e időt arra, hogy találkozzak a szüleimmel, barátaimmal, vagy inkább hajtsam a dolgaimat, vagy nézzek filmet otthon, mert az kényelmesebb”.
Most pedig tulajdonképpen böjtölnünk kell a valós találkozásokban.
Én nem nagyon használtam eddig online videokonferencia applikációkat, de most muszáj, és látom, hogy mennyire felemás az egész. Például úgy beszélgetünk egy órát, hogy közben nem nézünk egymás szemébe. Végezetül arra is megtaníthat a mostani válság, hogy a mobilitásból is engednünk kéne a jövőben.
hvg.hu: Mármint abban az értelemben, hogy kevesebbet utazzunk távoli helyekre?
B. I.: Szerintem a modern embernek alapvető problémája az, hogy unatkozik, és menekül önmagától. Ezért egyre erősebb ingerekre van szüksége, egyre extrább, távolabbi, egzotikusabb helyekre utazik, az elmúlt egy-két évtizedben pedig egy átlagember számára is elérhetővé váltak nagyon távoli úticélok. A menekülésünk saját magunk elől – és annak számtalan, akár virtuális, akár valós formája – vírushelyzetben sokkal nehezebb.
Még Olaszországban tanultam, amikor egy tévéműsorban láttam egy kísérletet, hogy kiálltak egy forgalmas út mellé, és leállítottak néhány autót, majd megkérdezték a bennük ülőktől, hogy hová mennek. Tíz emberből négy dadogott, nem tudta megmondani, hogy hova megy. Én is észrevettem magamon, hogy állandóan mentem valahová, mert azt hittem, fontos dolgom van, meg valamilyen ügyet szolgálok vele, vagy elmentem kikapcsolódni, de kevesebb ilyen mozgással is lehet teljes életet élni.
Van egy számomra kedves történet erről. A bölcs tanító kérdezi a tanítványokat, hogy mit gondoltok, miért van olyan sok szenvedés a világon. A tanítványok azt mondják, hogy azért, mert az emberek fejében téves képzetek élnek a dolgokkal kapcsolatban. A tanító szerint ez rossz válasz. „Akkor azért, mert túlságosan ragaszkodunk mindenféle dolgokhoz” – folytatják a tanítványok, mire mondja a tanító, hogy ez is rossz válasz. Így megy tovább a dolog, majd a mester végül elárulja a megfejtést:
azért, mert az emberek nem tudnak csendben és egyedül lenni.
Ezt is egy fontos tudásként lehetne tovább vinni magunkkal a krízis után.
hvg.hu: Mit tanácsol első lépésként, hogyan enyhítse az ember a szorongását, a mostani bizonytalanságból fakadó stresszt vagy a dühöt, amit esetleg az anyagi, emberi veszteségek miatt érez?
B. I.: Hozzátartozik a gyászfolyamathoz, hogy fájjon ez a mostani helyzet. Van ennek egy szomorúsága. Hozzátartozik az is, hogy haragszik az ember. Én magam is dühös voltam, hiszen a januári, februári, március eleji munkám nagy része most kukába ment. A düh tehát egy szükséges fázis, de nem jó megmaradni ebben, ezen túl kell lépni, ahogy a panaszkodásba, meg az áldozatszerepbe sem szabad beleragadni. Azt gondolom, hogy ehhez a kulcs a saját források megtalálása. Ez most tényleg egy olyan helyzet, hogy felnőtté kell válni. A legtöbb ember számára most nem fogja más megoldani a problémáját. Mindenkinek van némi sejtése arról, hogy milyen belső forrásai vannak, amelyektől, ha meri azokat használni, jobban érzi magát.
Ha az ember azt mondja, hogy tornázok napi 20 percet, vagy hallgatok fél óra zenét úgy, hogy közben nem gondolok semmire, vagy csak kinyitom az ablakot, és lélegzek három nagyot, már attól jobban fogja érezni magát.
Számomra az alap axióma, hogy azt a törődést senki más nem tudja megadni nekem, amit én magamnak garantálni tudok. Mindaddig, amíg ezt másoktól várom el, a páromtól vagy a kormánytól, addig teljesen hiába fogom várni.
hvg.hu: Facebookon, a járvány miatt kialakult helyzetre való tekintettel, minden napra adott egy kvázi életmódtanácsot a Szent Mauríciusz Monostor oldalát követőknek, és ezek a tippek vallástól függetlenül is megszívelendők. Mit tapasztalnak, nyitottabbak az emberek a vallásos gondolatokra járvány idején?
https://hvg.hu/elet/20200413_A_modern_ember_alapveto_problemaja_hogy_unatkozik_es_menekul_onmagatol