Legeza Örs Lendület- és Humboldt-díjas kutató, az MTA doktora megírta kálváriáját. Még mindig kórházban fekszik, pedig nincs ötven éves, nincs krónikus betegsége és heti ötször sportol.

l
Negyvennyolc éves fizikus kutató vagyok. Nem szenvedek semmilyen krónikus betegségben. Heti háromszor leúszom 2000 métert gyorsban, heti kétszer judo és jiu-jitsu sportágakban edzek. Március 15-én, vasárnap lettem lázas.

Így kezdődik Legeza Örs fizikus beszámolója a Válasz Online oldalán. Azt mondja, azért írta meg történetét, mert életek múlhatnak ezen a tudáson. Amikor lázas lett, fájt a mellkasa és levegőt is nehezen kapott, amikor pedig hívta az ügyeletet, megemlítette, hogy az előző héten Ausztriában volt. Amikor visszahívták telefonon, azt mondták neki, ez nem a SARS-CoV-2 vírus, hanem valami más eredetű kórokozó, illetve Olaszország számít potenciális vírusforrásnak. Két napra rá el is múltak a tünetei, a mellkasi fájdalmakat pedig a sport miatti izomgörcsnek vélte, így hitt orvosának. De újabb két nap elteltével újra belázasodott, újra fájt a mellkasa, hányingere volt és a feje is fájt. “Felhívtam a háziorvosomat, az őt helyettesítő kolléga felhívta a járványügyi centrumot, a Nemzeti Népegészségügyi Központot, és megrendelte a házi tesztelést is számomra. Annyit tudtak csak mondani a központból, hogy maradjak otthon két hétig. Nyilván enélkül is ezt tettem volna” – írja Legeza.

A hétvégén nagyon rosszul lett, hétfőn pedig hívta a háziorvos, mi lett a teszt eredménye. De nem voltak nála tesztelni. Az orvos újra azonnali tesztet rendelt, majd kedden is így tett. “Szerdán már jobban voltam, de kértem, valaki vizsgáljon meg. Sajnos senki sem vállalt vizsgálatot, mert a háziorvosi rendszerben nem voltak megfelelő védőfelszerelések, az Országos Mentőszolgálat munkatársai pedig azt mondták, nem tudnak kimenni és tesztelni védőfelszerelés hiányában. Végül pénteken, azaz egy héttel később jött egy kedves úr apásszüléses védőrongyban – majdnem hasra esett benne, úgy lógott rajta.” De csak őt tesztelték, családját nem, a kémcsöveket pedig neki kellett fognia, ugyanis tartót nem adtak a kiérkezőnek ehhez. Rá következő vasárnap hőemelkedése volt Legezának, hétfőn pedig már mentő vitte a Szent László Kórházba vizsgálatra. “Nagyon gyorsan megvizsgáltak, mindenki azonnal segített, de végül is hazaküldtek a kis bőröndömmel együtt, annak ellenére, hogy a teljes jobb oldalam nagyon fájt. Az egész éjszakát átvirrasztottam ülve – csak úgy tudtam levegőt venni a pokoli erős fájdalmak miatt.”

Az elkészült szakvélemény szerint kezdődő tüdőgyulladásról írt nála, és “mivel este és reggel már volt véres köpetem is, a háziorvosom elintézte, hogy fogadjanak ismét a Szent László Kórházban, ahová feleségem vitt el. Úgy éreztem, bolondot csinálok magamból, hogy megint bejöttem.” Felvették az osztályra és folyamatos oxigénadagolást kapott, másnapra beszélni is alig tudott, kétoldali, nagyon súlyos tüdőgyulladása lett és folyamatosan romlott az állapota.

Mivel a koronavírusnak jelenleg nem ismert egyértelműen hatásos ellenszere, ezért nagyon sokféle gyógyszert kaptam, egyfajta kísérleti nyúl lettem – írja.

Véreset köhögött, sokszor volt kába és “az átvirrasztott három éjszakán mindvégig négy gyermekem arca lebegett előttem, hogy haza kell mennem, fel kell őket nevelnem. Küzdöttem, ahogy tudtam, nehogy lélegeztetőgépre kerüljek.”

Utólag tudta meg, hogy eredményeitől megijedtek az orvosok (az úgynevezett C-reaktív protein, CPR értéke, amely a gyulladás általános szintjét jelzi, 200 volt, ez 10 fölötti értéknél már fertőzést mutat a testben), ahogy arról is utólag értesült, hogy közel került az úgynevezett „citokin viharhoz”, ami a COVID-19 egyik legveszélyesebb mellékhatása és nagyban hozzájárul a magas mortalitási rátához. Ezekben az esetekben a fertőzés olyan mértékben aktiválja az immunsejteket és a szöveti gyulladásos folyamatokat, hogy a gyulladásos faktorok magas szintje a szervek és szövetek normális működését gátolja, és ezzel önmagában is életveszélyes állapotot idézhet elő.

Egy gyógyszerváltás és/vagy a sok ima – írja Legeza – változást hozott az állapotában, javult, CPR értéke 100-ra csökkent, de “orvosi szempontból továbbra sem tudni biztosan, melyik terápiára reagált jól a szervezetem.”

Később szobatársat is kapott, érkezett egy 38 éves, “jókötésű fiatalember is” a kórterembe, aki “szintén két hete betegeskedett lázasan, kétoldali hátfájásokra is panaszkodva, de nem voltak hajlandók letesztelni őt sem. Végül magánúton csináltatott tesztet, miután édesapja már lélegeztetőgépre került az intenzív osztályon.” Őt csak ezt követően fogadták kórházban, és tesztelték.

Legeza állapota mostanra sokat javult, “a laborértékek is elfogadhatóbbá váltak és alacsonyabb fokozaton kapom az oxigént. Időről időre azért rosszul érzem magam, néha kialakul enyhe hőemelkedés, amitől persze mindig megijedek.”

Hosszú út áll még előttem a teljes felépülésig és nagyon imádkozom, nehogy maradandó egészségkárosodást szenvedjek. Hazamenetelem időpontja továbbra is kérdéses, mert egy hónap után még mindig pozitív a COVID-19 tesztem – írja.

Feleségét és három gyermekét csak mostanra tesztelték, ők negatívak, negyedik gyermekének a tesztje azonban elveszett, így annak eredménye nem ismert.

Legeza leírja azt is, hogy az ajtókra kötelezően kiragasztandó piros figyelmeztető tábla egyébként öt nap alatt sem érkezett meg, ám az önkormányzat ügyintézője felhívta a felesége figyelmét arra, hogy ennek hiányában akár meg is büntethet is a rendőrség. “Az lett volna csak hab a tortán.”

A fizikusban kavarognak az érzések. Él – és ezt tartja a legfontosabbnak. Történetét pedig azt írta le, mert úgy érzi, hallgatásával bűnt követett volna el.

Nyomatékosan felhívom minden honfitársam figyelmét: ha a betegség tüneteit észleli magán, foggal-körömmel kényszerítse ki a rendszerből a tesztelés elvégzését és a további, szükséges orvosi vizsgálatokat – írja.

Történetének záró gondolata ez:

Óriási hálával tartozom Istennek, amiért élek. Amiért dolgozhatok tovább és nevelhetem négy gyermekemet. Határtalanul hálás vagyok az egészségügyi dolgozók önzetlen szolgálatáért. Megmentettek. Minden tiszteletem feleségemé, aki egyedül, négy gyermekünkkel bezárva vészelte át ezt a kritikus időszakot. Nagyon köszönöm családomnak, rokonaimnak, barátaimnak, ismerőseimnek, egyházi közösségeknek, szerzeteseknek, mesteremnek, hogy folyamatosan imádkoztak értem és mindvégig velem voltak a nehéz napokban. Elkeseredett azért vagyok, mert magyar állampolgárként ilyen nehezen juthattam hozzá a szükséges egészségügyi ellátáshoz. Megdöbbentem, hogy a szervezetlenség és felkészületlenség miatt életem csak egy hajszálon múlott. Bízom ugyanakkor abban, hogy az elmúlt két hétben a tesztelési eljárás ügymenete tovább bővült és jóval hatékonyabban történik már a betegséggel érintettek beazonosítása.

Bízik benne, hogy nem fog börtönbe kerülni álhírterjesztésért vagy pánikkeltésért.