A törvényjavaslatot a Hezbollah radikális síita szervezet parlamenti frakciójának tiltakozása ellenére sikerült megszavazni a parlamentben – közölték helyi képviselők.
A parlament tisztán gazdasági megfontolásokból hozta a döntését – mondta Alain Aun, a Michel Aun elnök által alapított Szabad Hazafias Mozgalom párt képviselője. „Erkölcsi és társadalmi fenntartásaink is vannak, de ma mindenáron a gazdaságon kell segíteni” – mondta.
Bár illegális szernek számít, Libanon a világ egyik legnagyobb hasis-előállítója. Képviselők már régóta szorgalmazták az orvosi felhasználásra szánt kannabisz legalizálását, mondván, ez jelentős bevételt jelentene az országnak.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) elemzése szerint idén 12 százalékkal zsugorodhat a libanoni gazdaság. Az ország fizetőeszköze, a már korábban is gyenge lábakon álló libanoni font a koronavírus-járvány libanoni kitörése óta nagyot zuhant.
A polgárháború (1975-1990) vége óta a legsúlyosabb gazdasági válságát élő Libanonban októberben kezdődtek tüntetések a korrupció és a megszorítások miatt, ami miatt lemondott Szaad Haríri miniszterelnök. 3 hónapnyi belső feszültség után, a Hezbollah radikális síita szervezet támogatását élvező Hasszán Diáb vezetésével januárban új, túlnyomórészt szakértőkből álló kormány alakult.
Az ország március elején, már nem először fizetésképtelenséget jelentett. (MTI)