Radoslaw Sikorski szerint
Tusk nem nácizta le Orbán Viktort.
Tovább megy a lengyel-magyar üzengetés azok után, hogy Donald Tusk az Európai Néppárt elnöke az mondta, Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra. Az elnök ezzel arra utalt, hogy a magyar jogalkotást a náci hatalomgyakorlás jogi hátterét megalapozó szakember is elismerné.
Később támadásba lendült a kormánypárti média, a Magyar Nemzettől kezdve a Pesti Srácokig többen lehoztak egy fotót, amelyen állításuk szerint Tusk nagyapja látható. Az állítás több sebből is vérzett, Rácz András történész szerint egy egyértelmű és ostoba hamisítványról volt szó.
Ezt követően az egyik legnagyobb lengyel napilap, a Fakt csütörtöki száma magyar nyelvű kommentárral a címlapon jelent meg. Kérjenek bocsánatot Tusktól!
A Fidesz oldaláról az Európai Néppárt tagja, Deutsch Tamás bocsánatkérést követelt a lenácizás miatt két képviselőtársával egyetemben.
Most eljutott a sztori odáig, hogy Radoslaw Sikorski lengyel néppárti EP-képviselő, volt külügyminiszter nyílt levelet írt Deutschnak, amelyben reagál a magyar EP-küldöttség Donald Tusknak küldött korábbi levelére.
A Népszava által közölt levelében Sikorski azt írja: Tusk nem nácizta le Orbán Viktort, pusztán arra igyekezett rávilágítani, hogy a lengyel és a magyar populisták cinikus politikai játszmákra használják a társadalom megosztottságát.
Sértőnek tartom, hogy a magyar kormánypárti sajtó Donald Tusk családjának a második világháború idején Gdanskban elszenvedett tragédiáját arra használta, hogy zaklasson egy nagy hazafit és európait. Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a második világháborúban? Tényleg fel kellene tennünk a kérdést, hogy a Fidesz vezetői vagy az önök nagyapái melyik oldalon harcoltak?
A volt külügyminiszter azt is hozzátette, hogy a Fidesznek inkább azzal kéne foglalkoznia, hogy ne politikai céljai elérésére használja fel a járványt.
„Az én modern konzervatív felfogásomtól távol áll külföldi egyetemek bezárása, a köz- és a kereskedelmi média bekebelezése, gyűlöletkampányok indítása külföldiek és az EU ellen, és a benyalás Vlagyimir Putyinnak. Emiatt és nem Donald Tusk félreértett szavai miatt válnak el az útjaink. Azok közülünk, akik évtizedek óta Magyarország barátainak tekintettük magunkat, most döbbenten állunk és szomorúak vagyunk, de ez az önök választása.
Sok szerencsét az EU-t gyűlölő nacionalisták társaságában! Remélem, ismét a vesztes oldalon állnak – írta Sikorski.