A kemény

szigorítások miatt szinte kilátástalan helyzetbe kerültek a prostituáltak is, mivel a belga intézkedések közül szinte az első a prostitúció betiltása volt. Brüsszel hírhedt Alhambra-negyedében a rendőrség még március 19-én bezárta a prostituáltak által használt mindhárom szállodát, miután a helyi lakosságtól számtalan panasz érkezett a továbbra is az utcákon álldogáló, szolgáltatásaikat kínáló és potenciálisan a vírust terjesztő nők miatt. Az antwerpeni helyi újság március végi cikke szerint pedig az ottani szexiparban dolgozók is változatlanul ajánlgatják „szolgáltatásaikat” – igaz, immár nem az utcán vagy a kirakatokban, hanem az interneten.

A szexmunkásoknak egészségügyi és szociális segítséget nyújtó Violett nevű szervezet képviselője a flamand nyelvű VTR tévécsatornának nyilatkozva elmondta: az esetek zömében a továbbra is dolgozó prostituáltaknak egyszerűen nincs más választásuk, mivel nem jogosultak semmiféle munkanélküli segélyre, illetve egyéb szociális juttatásra sem. Ráadásul sokan akadnak közöttük olyanok, akiknek családjuk is van, amit a prostitúcióból szerzett jövedelemből tartanak el. „Mi állandóan mondjuk ugyan nekik, hogy ez nagyon rossz ötlet, de átérezzük a nehézségeiket. Az megint egy más kérdés, hogy ilyen időkben ugyan kik is azok, akik igénybe veszik a szolgáltatásaikat? Mi az ő felelősségük ebben a helyzetben?”

Ezért aztán, noha például Antwerpen vöröslámpás negyede, a Schwipperskwartier első ránézésre kihaltnak tűnik, ezekben a napokban a kirakatok mögött nem álldogál senki kuncsaftra várva, a prostituáltak közül igen sokan továbbra is fogadnak vendéget netes bejelentkezés alapján.

A tapasztalatok szerint a mesterséget mindenáron folytatók közül sok a külföldi – például kelet-európai – nő és férfi, aki nem beszél se flamandul, se franciául, így nem is érti, hogy pontosan mik is a karanténintézkedések. Nem tudják, hol lehet élelmiszersegélyhez jutni, és teljesen járatlanok a belga bürokrácia útvesztőjében is.

Daan Bauwnes, az UTSOPI, a szexiparban dolgozók belga szövetségének képviselője szerint tagjaik számára nem kérnek ugyan kivételezett helyzetet vagy felmentést a kijárási tilalom alól, ám mivel sokuknak semmiféle tartaléka nincs, és egyszerűen a napi betevő miatt kényszerülnek folytatni a prostitúciót, a szövetségi kormánytól és a regionális kormányzatoktól remélnek igen gyors segítséget.

hvg.hu