Becker AndrásKépzeljük

el egy pillanatra, hogy tegnap meghalt a húgunk/barátnőnk/csajunk, bárki. Nem volt nagy és kiváló, csak szív, a mi szívünkhöz közel álló – ahogy Wass Aladár írja halhatatlan soraiban. 37 éves volt, a járvány vitte el. Még a gyász szorítja a torkunkat, most jönne az, hogy a permanens bőgést felváltja valami kiégett üresség, egy darabig ezek ketten lesznek felváltva velünk. Ekkor ér el hozzánk a hír, hogy a kormány nevében az operatív törzs is kondoleált: rendesen körbe is ment a sajtóban, hogy néhai húgunkat/barátnőnket/csajunkat nemcsak úgy lekaszálta a sors, hanem hát volt ennek bizony alapja, alapbetegsége. Meg is mondják mi, extrém elhízás – magyarul hát rettenet dagadt volt szegénykém, naná, hogy elvitte a vírus. Ahogy a tegnapelőtti, szintén fiatal, szintén beazonosítható áldozat sem azért halt meg, mert viszonylag jó helyzetből indulva is sikerült elbaszni a járvány kezelését, legalább az ő esetében, vagy mert a nagy számok törvénye, bármi, dehogy, annak meg bélgyulladása volt, aztán vérmérgezést kapott, az sem lehetett egy szép látvány – hát így fejezi ki együttérzését a kormányszerv. Hanem ez a főnéni, a Habony-féle tehetségkutatónak ez az újabb csillaga, aki a rosszul megírt szövegeket egy karaoke-szinkron nívóján adja elő, kínlódva, mint vakvarjú a körhintán – ahogy Wass Abelárd írja egy helyütt-, szóval a főnénit én ismerem. Amikor felavattak kisdobosnak, akkor a kerületi tanács nevében ő mondott 40 perces beszédet, szeptember volt, hőség, vagy hat gyereket kellett kivinni, de végigmondta. Ez volt az ő antréja az életemben, ettől kezdve viszonylag rendszeresen felbukkant. Főnéni maga volt a front end, az állam arca, útlevélosztályon, az IKV-nál, személyzetisként és szabálysértési előadóként, mindenhol, ahol ember és hatalom találkozik. Most nap mint nap megint az ő jól ismert arcát kell látom, egyáltalán nem lep meg tehát, hogy fellépésein kicsit nyökög az elvesztett honfitársakról, majd rátérve a lényegre, az áldozatok kórképéről informálja a nagyérdeműt. A kriplihíradóban már formálisan sincs szó együttérzésről, gyászról vagy emberi méltóságról, csak jönnek az „alapbetegségek”: ez szenilis volt, annak áttétes méhnyakrája volt, tumorokat, demenciákat és ischémiás szívbetegségeket vitt el a járvány. De a központi honlapról még az is kiderül, hogy a 232-es idült alkoholista volt. Bogár lépjen nyitott szemedre – mondom erre én válaszként, Wass Alfréd örökbecsű szavait idézve fel a csodálatos és végtelen kipcsák kultúrkincsből.