Az Európai Néppárt (EPP) ifjúsági szervezete, a YEPP döntéshozó tanácsa következő ülésén a napirendjére kívánja tűzni a magyar tagszervezet, a Fidelitas kizárásáról szóló indítványt, írja a Népszava. A napilap tudósítása szerint ugyanis erről határozott a vezető testület keddi videokonferenciáján, amelyen elfogadták a “Fidesz legutóbbi antidemokratikus lépéseiről” szóló sürgősségi határozatot.
Az indítványt 15 ország 19 tagszervezete nyújtotta be, köztük Benelux, skandináv, balti, cseh, görög, ír, olasz, portugál és ukrán ifjú kereszténydemokraták. Az ifjúsági tagozatok zöme olyan pártokhoz kapcsolódik, amelyek nemrégiben Donald Tusk elnökhöz írott levelükben újabb vitát kezdeményeztek a tavaly óta felfüggesztett Fidesz tagságának megszüntetéséről az Európai Néppártban.
A FIDELITAS MEGKÉRDŐJELEZI A KEDDI ÁLLÁSFOGLALÁS ELFOGADÁSÁT, MIVEL A JELENLÉVŐKNEK CSAK A FELE SZAVAZOTT RÁ, AMI KEVESEBB A SZABÁLYOK ÁLTAL ELŐÍRT ABSZOLÚT TÖBBSÉGNÉL.
A YEPP vezetősége azonban jogi tanácsot kért a vita eldöntésére, és az megerősítette a jóváhagyó határozatot. A szöveget az 57 jelenlévő közül 28 támogatta, 23 ellene szavazott és hatan tartózkodtak.
Anders Storgaard, a Konzervatív Ifjúság nevű dán tagszervezet elnöke, a kezdeményezés egyik elindítója a Népszavának azt mondta, hogy a szavazati arányok nem adnak teljes képet arról, hányan támogatnák és hányan elleneznék a Fidelitas kizárását. Többen szerinte ugyanis nem azért nem szavazták meg a határozatot vagy tartózkodtak, mert az Orbán-rendszer hívei, hanem mert meg akarják várni, hogy a kormány visszaél-e a rendkívüli felhatalmazásával.
Az elfogadott állásfoglalásban a YEPP azt mondja ki, hogy a Magyarországon kihirdetett veszélyhelyzet újabb lépés a jogállam és a demokratikus fékek és ellensúlyok rendszerének leépítése felé. Az állásfoglalás szerzői az Európai Néppárt szemére vetik, hogy nem mindig volt képes megfelelően kiállni az általa vallott értékek mellett, és a fiatalok cselekvését sürgetik az ügyben.