Koronavírusos az orosz miniszterelnök

Tájékoztatta Putyin elnököt állapotáról, és karanténba vonult.

Mihail Misusztyin januárban lett miniszterelnök, kinevezését Vlagyimir Putyin azután javasolta, hogy Dmitrij Medvegyev és a teljes orosz kormány lemondott.

 

A közgazdaság-tudományi doktorátussal rendelkező Mihail Misusztyin 1998-ban lépett állami szolgálatba, és kinevezése előtt 2010 óta állt az adóhatóság élén, ahol korábban más vezető funkciókat is betöltött. Jelentős szerepe volt az informatikai csúcstechnológia alkalmazásában, pályafutása kezdetén éppen egy ilyen cégnél dolgozott, amelynek átvette a vezetését is.

Oroszországban a hivatalos adatok szerint már 106 ezernél is több koronavírus-fertőzött van, 1073 halálesetről és 11 ezernél több gyógyultról számolnak be a statisztikák.