Otthonról, úgynevezett home office-ból készül március 17-e óta a minap.hu-ra kikerülő minden tartalom és a napi ügyeletes szerkesztő is otthonából frissíti a portált (hasonlóan egyébként lényegében az összes hazai hírportálhoz). Kivételt talán azok az újságírók képeztek, akik a fontosabb eseményekről ilyenkor is helyszíni tudósítást adtak, illetve fotóriportereink, akik koronavírussal, maszkkal és gumikesztyűvel megküzdve, folyamatosan a Miskolc TV-s kollégákkal mozogtak, hogy fotóink azért mindenhonnan legyenek.
Munkatársainkkal természetesen mindent elkövettünk azért, hogy ebből Önök minél kevesebbet, sőt, ha lehet semmit ne vegyenek észre, a dolog azonban mégis változást hozott. Elsősorban persze a mi életünkben, ahol – írtuk már le ezt a mondatot párszor – kicsit talán túl közel is került egymáshoz munka, meg ki-ki magánélete. Tisztában vagyunk persze azzal is, hogy ezt nem csak mi, hanem emberek ezrei, sőt tíz, százezrei tapasztalták meg a világban.
Most éppen hetedik hete dolgozunk otthonról (talán már nem is olyan sokáig) és kollektívánk egy része úgy döntött, megosztja Önökkel, hogyan éltük meg ezt az időszakot. Cikkünk második felében pedig arra is kitérünk, hogyan dolgozott, illetve mivel készül a következő időszakban az idén harmincöt esztendős Miskolc Televízió! Nézzük!
Cziffra Andrea (felelős szerkesztő)
Végtelenül introvertált létemre, akinek alapvetően igénye van az egyedül töltött időre, mert az adja az igazi feltöltődést, meglepően nehéz volt elfogadni és feldolgozni az elszigeteltséget, a nem szabad akaratomból választott bezártságot, egyedül, 24/7.
Március közepe óta dolgozom home office-ból, az első néhány hetet nagyon nehéznek éltem meg. Végtelenül introvertált létemre, akinek alapvetően igénye van az egyedül töltött időre, mert az adja az igazi feltöltődést, meglepően nehéz volt elfogadni és feldolgozni az elszigeteltséget, a nem szabad akaratomból választott bezártságot, egyedül, 24/7.
Úgy éreztem, ha ideiglenesen is, de minden addigi természetes közegem egyik pillanatról a másikra megszűnt létezni, és teljesen új rendszert kellett kialakítani a mindennapjaimban. Meg kellett találnom, hogy mivel töltöm be a tátongó űrt. Iszonyúan hiányoztak a kollégáim, a szerkesztőség hangulata, a közös ebédek, a munkaidő utáni sörözések. Az emberek közelsége, a személyes beszélgetések, a nagy nevetések, az együtt levés.
Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire nehéz lesz kialakítani és elfogadni az új normálist. A napok az elején egybefolytak, mind egyformának tűntek, mégis kaotikusnak és rendszertelennek éltem meg őket. Kellett vagy egy hónap, mire megszoktam az új normálist, kialakult egy új napirend, elkezdtem felfedezni és megtalálni az örömet az újfajta hétköznapokban.
A járványhelyzet egy jó pár változást idézett elő az életemben, amiért hálás vagyok, talán még listát is tudnék írni arról, hogy mi mindent adott nekem a koronavírus. Persze ettől még várom, hogy az élet visszatérjen a régi kerékvágásba, még ha az új normális másmilyen is lesz, mint a régi volt.
Kujan István (újságíró)
Pikk-pakk meg is van mára három téma, telefon elő, interjúegyeztetés pipa, halad ez, csak csinálni kell, fél szemem a Messengeren, száztizenhárom üzenet, csoport lenémít.
Home office – ha meghallom ezt a kifejezést, elkap egy érzés. Hogy úgy… hogy úgy izomból lebontanám a lakást, de az alapokig! Már a kiskalapács meg az ütve-fúró is előkerül néha; csak úgy, hobbiból bekapcsolom, megzúgatom kicsit, „attólmajdmegnyugszom” felkiáltással (a szomszéd persze őrjöng, ő még aludna hajnali 8-kor). Inkább elszívok egy cigit a reggeli után, tudom, ilyenkor jönnek a jó gondolatok. Pikk-pakk meg is van mára három téma, telefon elő, interjúegyeztetés pipa, halad ez, csak csinálni kell, fél szemem a Messengeren, száztizenhárom üzenet, csoport lenémít, a fúró kartávolságban a biztonság kedvéért.
Aztán csak „beáll” a nap, tehát: agyérgörcs az akadozó internet miatt, már a szavak is csúsznak le a számról, nem akar elkészülni az újabb cikk, miközben egy másik miatt hív a főszerkesztő, hogy megint hatezer karaktert írtam, amikor világosan elmondta, hogy ezeröt a vége. Jó, meghúzom a szöveget (nem, a borosüveg este kerül csak elő, olvass tovább), kétezer… Maradjon, herélés lenne, győzködöm a főnököt.
Inkább lapozunk – én a szakácskönyvben, mert mikor máskor kell megtanulni jól főzni, mint az önként vállalt karanténban (drámát írtam róla, remélem, sose adják ki). Késő délután bicikli, edzés itthon, s nyugodtan hajtom álomra fejem az #esticsöndben, hiszen a bölcselkedő napikoelhók szerint egy újabb csodás nap vár rám (nem).
Horváth Szabolcs (felelős szerkesztő)
A munkaállomás egyre inkább hasonlít a NASA irányítóközpontjához: laptopok, képernyők, telefonok, az információnak áramlania kell!
Home office. Sokan hallottak már erről korábban is, ám a legtöbbünknek csak most lett ez maga a valóság. Jól hangzik otthonról dolgozni, magunknak beosztani az időt, és még a hűtő is csak néhány lépésre van. Pár hét után azonban már jóval árnyaltabb a kép. Sok minden hiányzik: a szerkesztőségi nyüzsgés, a beszélgetések, a spontán poénok. Mert az e-mail, a Messenger vagy a telefon mégsem ugyanaz. Aki szerencsés, kimehet a kertbe, aki pedig nem, kinyithatja az ablakot.
A napi rutin gyorsan kialakul, a munkaállomás egyre inkább hasonlít a NASA irányítóközpontjához: laptopok, képernyők, telefonok, az információnak áramlania kell! Nincs is ebben hiba: input, szelektálás, szerkesztés, output, és az olvasóhoz eljut minden lényeges információ. És ezért neki sem kell tennie egy lépést sem. A jól informáltság csak egy kattintásra van, nem úgy, mint mondjuk tíz éve. Szép új világ, ami folyton csak változik. Még az otthoni irodából nézve is.
Tajthy Ákos (újságíró)
A Comedy Central vagy a szinte folyamatos és hangos zene – ez az a plusz, amit a home office nyújt. Cserébe rendre rossz monitort nézek, nem ahhoz az egérhez nyúlok, vagy másik klaviatúrán kezdek el gépelni.
Ami engem illet, nagyon nehezen éltem meg az első napokat extrovertált emberként pláne, de nem csak ezért. Biztosan közrejátszott az is, hogy előző munkahelyemen miután az utolsó munkanapon összecsomagoltam, másnap azonnal home officeban kezdtem a MiNapnál. A Kis-Hunyadra, az asztalomhoz is csak dobozokban vittem át a cuccaimat, onnan meg haza a laptopot, és telefont, hogy dolgozni azért tudjak.
Úgy másfél-két hét alatt kialakítottam egy új, átmeneti munkarendet, amiben igyekeztem szétválasztani a magánéletet és a munkát. Talán ez ment, és megy mai napig a legnehezebben: napközben az üresjáratokban sétálok, neten nézelődök és van, hogy este fél tízkor még másnapi cikket írok. Egyébként sok-sok a Comedy Central vagy a szinte folyamatos és hangos zene – ez az a plusz, amit a home office nyújt. Cserébe munka közben rendre rossz monitort nézek, nem ahhoz az egérhez nyúlok, vagy másik klaviatúrán kezdek el gépelni.
Szabadidőmben próbálom megnézni a filmeket, melyeket az elmúlt években kihagytam, elolvasni a kapott könyveket, újraolvasni kedvenceket. Igyekszem egy héten legalább kétszer főzni egy jót, az mindig hasznos, ha van itthon főtt kaja (mások szerint nem főzök amúgy rosszul, bár azért bénázni tudok). És hát – előző cikkből tudható – bringázok. Sokat.
Ha valami pozitívuma van a home officenak nálam az az, hogy idén nem húzódik júniusig a kis lakásomban a tavaszi nagytakarítás, amíg válaszokra várok, hogy ne unatkozzak mindig nekiesek valamit kisuvikszolni. Már csak a konyhaszekrény van hátra. Sőt, már a falat is kijavítottam, ott, ahol sérült volt. Szó se róla, azért mégis jobb lenne újra a szerkesztőségben.
Fotóriportereink a városi televízióval együtt mozogtak és odabent, a szerkesztőségben is dolgoztak, legalábbis többnyire. Azonban – ilyen hivatás a minénk – otthon szinte mindenki dolgozott már néha korábban, a járvány kitörése előtt is. Mocsári László fotóriporter kollégánk például ilyeneket csinált:
Mocsári László (fotóriporter)
Nos, én mire használom az otthonról dolgozást? Én is sokat vagyok itthon, de van mit csinálni…pl. nekem sok negatívom van, főleg fekete-fehér.. ezeket folyamatosan digitalizálom egy negatív szkennerrel… ez elég időigényes munka, csak elkezdeni nehéz, de, ha nekilátok, akkor egyszerre sok negatívot szkennelek..
Szülinapos a MiskolcTV
A Miskolc Televízió munkatársai viszont nem mehetettek haza, tévézni ugyanis lehetetlen otthonról. A műsorrend azonban náluk is változott: a magazinok jó része kényszerszünetre ment, a híradó pedig különleges biztonsági intézkedések mellett készült az elmúlt hetekben. Tulajdonképpen ilyen körülmények mellett töltötte be 35. életévét április 15-én a városi televízió, most azonban, hogy már lehet, a csatorna munkatársai is ünnepeltek: egy jubileumi műsorral készültek, amiben felidézik, hogy milyen volt a kezdet még a rendszerváltás előtt, valamint szó volt az induló új műsorokról is.
Az összeállítást itt tekintheti meg: