Több százezer magyar
cukorbetegnek havonta vagy háromhavonta mindig személyesen kell elmennie néhány receptért a háziorvosához, és ezeknek az utaknak a jelentős része orvosszakmai szempontból felesleges.
Járványmentes időben ez az egészségügyi ellátórendszer egyik apró bosszúsága, ebből a szempontból csepp a tengerben. Járvány alatt azonban sokkal komolyabb probléma lett, mert a cukorbetegek jelentős része idős, akár egyéb krónikus betegségben szenvedő páciens, aki kifejezetten a veszélyeztetett csoportba tartozik. Nekik sem ideális, hogy havonta pár darab receptért bemenjenek a rendelőbe, de a háziorvosnak is van most jobb dolga, mint néhány papírdarab személyes átadása.
Kásler Miklós emberi erőforrás miniszter április 30-án ezt az anomáliát (valószínűleg a szakmai szervezetek jelzésére reagálva) egy olyan rendelettel oldotta meg, amelynek megszövegezése nem tarthatott tovább pár percnél. Ezzel a miniszter egyben egy tollvonással modernizálta is az egészségügynek ezt az apró szeletét.
Sok szempontból hasonló történt a háziorvosi és a járóbeteg-szakellátásban május 4-én. A rendelőkben a lázmérőzés és a másfél méteres távolság tartása ugyan kimondottan a járvány miatt szükséges, ám az az újítás, hogy az alapellátásban a páciensnek most telefonon kell időpontra bejelentkeznie, és amit lehet, nem személyes úton kell elintéznie, tulajdonképpen szintén bakugrás előre az időben.
Óránként most legfeljebb négy beteg vizsgálata megengedett, azaz ideális esetben akár 15 perc is jut egy betegre? Ez egy modern nyugat-európai vagy egy magyar magánrendelőben alapnak számít békeidőben.
A járóbeteg-szakellátásban a járvány Magyarországon most kikényszeríti a telefonos vizit hirtelen és azonnali bevezetését is.
Vagyis a szakorvos alapvetően távolról, telefonon rendel, és ha nincs a páciensnek olyan problémája, ami miatt személyesen kellene vele találkoznia, akkor ezzel meg is oldja a problémát. Szükség esetén újabb, de szintén telefonos vizitet tűzhetnek ki, elektronikus receptet írhatnak fel, és csak „végső esetben” kell a betegnek a rendelőben megjelennie. Ez szintén a modern nyugati egészségügy egyik alapvető jellemzője.
Nagyon beszédes a Rózsakert Medical Center, az egyik magyar magán-egészségügyi szolgáltató május 2-án kiadott sajtóközleményének az a mondata, amely kijelenti, hogy
a most megjelent miniszteri rendeletben lévő legtöbb intézkedést már bevezettük rendelőnkben, ezek nem jelentenek újdonságot számunkra.
Persze van egy alapvető különbség a modern magánrendelő és a közegészségügy között. Az állami egészségügyet most 48 óra alatt, úgy ugratják előre évtizedekkel az időben, hogy az arra való szisztematikus felkészítése nem történt meg.
Telefon és e-recept-író elvileg mindenhol van, az új szabályokat azonban mindenkinek hirtelen kellene most megtanulnia, orvosnak és betegnek egyaránt. A házi- és szakorvosok egyébként nem azért nem tartottak eddig telefonos viziteket, mert maradiak, hanem azért, mert ezt nem tudták elszámolni a praxisukban – azaz ingyen dolgoztak volna.
Körülbelül ugyanazt látjuk most az egészségügyben, amit március 13-a óta az oktatásban. Az iskolák bezárása utáni távoktatás elindulása sok olyan elem azonnali, de előkészítetlen bevezetését hozta magával, amely bizonyos értelemben modernizálta a területet. Az eredményt itt is majd csak utólag látjuk pontosabban, de akinek van iskolás korú gyermeke, az már most is sejtheti, hogy irtózatos minőségi különbségek jelentek meg (vagy inkább erősödtek fel) a rendszerben.
Olyan modernizáció ez, amelynek biztosan lesznek nyertesei, de miközben megy előre a véső, sűrűn hullik a forgács is. Ebben pedig jelentős szerepe van annak, hogy az egészségügy és az oktatás pont az a két nagy állami ellátórendszer, amely már a 2008-as válságnak is nagy vesztese volt, a GDP-arányos költést nézve pedig 2010 után benne ragadt ebben a vesztes helyzetben.
Míg korábban inkább a GDP 6 százalékához közelített az egészségügyi és az oktatási kiadások aránya (külön-külön), 2007 óta tartósan 5 százalék körülre, vagy inkább ez alá csökkent. Mivel a GDP értéke időközben emelkedett, ez abszolút értékben a költést is magával húzta, de az arányok stagnálása mégis egyértelmű értékválasztását tükröz: sem az egészségügy, sem az oktatás többletjuttatásokkal való fejlesztése nem volt és nincs is előtérben.