Dr. Hevesi Attila a budapesti gyermekévek után 1964-ben kerül a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumba, ahol földrajz–biológia szakos oktatóként az iskola „legendás” tanárává válik. Tanítványai, osztályának diákjai mind a mai napig szeretik és tisztelik, rendszeresen tartják vele a kapcsolatot. A város napja alkalmával Miskolc díszpolgára kitüntetést ítélték oda neki.
Mi inspirálta, hogy a földrajz tudományának szentelje életét?
Pesti születésű vagyok. Általános és középiskolás éveimben Zuglóban, a Rákos-patak közelében, a Róna utcában, a filmgyár szomszédságában laktunk, közöttük igazi „réttel”, ahol kezdetben – 1949–1951-ben – még szarvasmarhákat is, később csak kecskéket legeltettek, lehetett lepkét, szöcskét, sáskát, sőt gyíkot is fogni, és volt még focizni is hely. 1955-re a rét fokozatosan zsugorodott, 1956-ra szinte teljesen beépült. De nyaraim többségét vidéki ismerősöknél és rokonoknál töltöttem, megtanultam, mi a különbség például az árpa meg a búza kalásza között, istállót, ólat kiganézni, lovat kocsiba fogni, aztán egy szilvásváradi nyáron – 1952-ben vagy 53-ban lehetett – egy számomra idősnek tűnő természetjáró házaspár elvitt a Szalajka-völgybe, és föl a Bükk-fennsíkra. Talán így kezdődött… A 7–8. osztályban máig meghatározó tanár tanította mind a biológiát, mind a földrajzot, s így volt ez az István-gimnáziumban is. Aztán, 1959 és 64 között az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen a földrajzi és a biológiai tárgyak túlnyomó részét szintén remek tanárok tanították. Amikor csak lehetett, vittek minket folyóhoz, hegyhez az Alföldtől a Kárpátokig, sőt Óromániába, a Harz-hegységbe és a Keleti-tengerhez. A tőlük tanultak alapján fogalmazódott meg később bennem, hogy „Földrajz az egész világ!” (Shakespeare után ferdítve). Sohasem éreztem úgy, hogy a földrajznak szenteltem az életem. Éltem és élek a földrajzból, és a legjobb tudásom szerint igyekszem másokkal is megosztani, amit a fönn írt „közvetítőktől”, e tudománytól, meg a rokon tudományoktól, főleg a földtantól és másik szakomtól, a biológiától kaptam. És azt, amivel a természetföldrajzot én is gyarapíthattam.
Melyek a legkedvesebb élményei a Földes Ferenc Gimnáziumból?
Aki alig 23 éves, és két gyakorlótanításos félév után igazán tanár szeretne lenni, annak a kezdés mindig izgalmas, személyre szóló kihívás. A Földesben egyszerre osztályfőnöke lettem 35–40, nem sokkal fiatalabb lánynak és legénynek, többségük nem miskolci, hanem úgynevezett vidékről „bejáró” volt. Egyikük óra elején jelentkezett: „Tanár úr! Sehol sem leltem meg a füzetemet”. „Kérem, mondja még egyszer!” „Miért? Nem tetszett érteni?” „De, csak számomra olyan szokatlanul szépen hangzott!” Talán ekkor kezdett igazán tudatosulni bennem Váci Mihály verssora: „Van egy másik, híreken túli Magyarország”. És az első szülői értekezlet: korban édesanyám, édesapám lehettek a szülők. És kérdezték: „Tanár úr! Mit tetszik javasolni, hogy…” Meg persze, a kezdetektől együtt focizás, hógolyózás az iskola udvarán, csavargások a Bükkben: sziklafalak, szarvasbőgés, barlangok.
Melyek önnek a Bükk hegység kedves helyei?
Mint említettem, a Bükk-kel való ismeretségem általános iskolás koromra nyúlik vissza. Gimnazistaként belebújtunk néhány barlangba a Budai-hegységben. Az egyetemen szakszemináriumi dolgozatom tárgyául a Bükk karsztját választottam. 1964 őszétől itt volt, van és lesz számomra a Bükk. A Tar-kő és a Három-kő után a hegyjáró megtapasztalja, hogy az Örvény-kőről, meg a Kapu-bércről észak felé is kitárul-tágul a világ. Nyolc és fél évig vezettem a gimnázium természetjáró szakosztályát. Kezdetben gyakran a végzős diákok vezettek engem. Aztán, ha vissza-visszalátogattak, már tudtam vinni őket is számukra ismeretlen helyekre: nagyvisnyói Leány-völgy, cserépváraljai Felső-szoros, háromkúti rombarlangrendszer. Néhány gimnáziumi tanítványommal elkezdtük mérni az édesvízi mészkőképződések sebességét például a Szalajka forrásmészkőlépcsőivel vetekedő szépségű Sebes-víz völgyében.
https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/regota-vallja-foldrajz-az-egesz-vilag-4243678/