„Miskolc a legnagyobb jövőjű magyar város.” Ez a nyitómondata Móricz Zsigmond 1930-ban a Nyugatban megjelent írásának. Nem homályos jóslat, tételesen kifejti az állítást, onnan kezdve: „e pillanatban el van hanyagolva” azon át, hogy „most éppen kedvetlen a város” odáig, amikor megérezhette: „a magyar életben mekkora vágy és erő van a fejlődésre”.
Móricz mondata ma is rendre előkerül. Miért? Kapusi Krisztián történész (Herman Ottó Múzeum) .
Minek tulajdonítható, hogy kilencven évvel a Mai napok, Miskolc című írás megjelenése után még mindig a nagy reményekre jogosító ígéretként kerülnek elő Móricz Zsigmond szavai? Ez lenne az a szívünknek kedves hely, amelyik jogosult volt a legnagyobb jövőjű magyar város címre; és akkor: mennyit igazolt az élet a jóslatból?
Nagyon nagy szerencse volna, ha lenne ma is egy Móricz Zsigmondunk, aki olyan csalhatatlan prófétának bizonyulna, mint ő, ezzel az 1930-ban a Nyugatban megjelent rövid esszéjével. Ha negyven évvel ezelőtt beszélgetnénk, azt mondhatnánk, hogy szinte teljesen valóra vált a víziója. A nyolcvanas évekre Miskolc a borsodi ipartáj központjaként a magyar Ruhr-vidék centruma lett. 1949-ben Sopronból idekerült a selmeci bányászakadémia. A város egyetlen közigazgatási testté vált Hejőcsabával és Diósgyőrrel, Szirmával, Tapolcával, Görömböllyel, Hámorral, végül Bükkszentlászlóval. Megtörtént, amit Móricz Zsigmond még csak lehetőségként írt le a Nyugatban: Nagy-Miskolc Budapest után „az ország első városa” lett. Ha csak a rendszerváltásig tartana ez a történet, akkor azt mondanánk: „bravó, Móricz Zsigmond, le a kalappal!”. De ma nem tudunk a környezetünkben olyan embert említeni, aki a jelen gazdasági-társadalmi-politikai realitásait olyan szinten ismerné, mint Móricz Zsigmond a maga korában, és képes lenne Miskolc fejlődésének három-négy alapvetését azzal az eséllyel megfogalmazni, hogy azok a móriczi elképzelésekhez hasonlóan érvényre is jussanak.
Teljes cikk itt:
https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/bravo-moricz-zsigmond-le-a-kalappal-4244941/