Végleg eltűnt a karlsruhei tájból a philippsburgi atomerőmű két jellegzetes hűtőtornya: csütörtök reggel irányított robbantással bontották le a két hiperboloid építményt. Az eseményről készült felvételek szerint a hűtőkörből származó víz hőmérsékletét csökkentő tornyok úgy roskadtak össze, mint tábortűz fölött sütögetett mályvacukrok.
Az EnBW Kernkraft GmbH által üzemeltett erőmű sorsa tavaly év végén pecsételődött meg. Az eredetileg két blokkal – egy forraltvizes és egy nyomottvizes reaktorral – üzemelő energetikai létesítmény építése 1970-ben kezdődött, és 1979-ben indult meg benne az áramtermelés.
A Rajna-parti erőmű 40 évi működés után a német atomenergia-ellenes fordulat miatt állt le, a folyamatot a fukusimai atomkatasztrófa gyorsította föl: a tervezett 2026-os leállítás helyett 2011. március 17-én lekapcsolták az 1-es blokkot, míg a 2-es blokkot 2032 helyett 2019. december 31-én állították le.
A lépésre azért is kerülhetett sor, mert a német lakosság kis többsége ellenezte az atomerőművek üzemidejének meghosszabbítását: egy 2010-es közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 56 százaléka elutasította a nukleáris erőművek 2021 utáni üzemeltetésének lehetőségét.
A Gerhard Schröder vezette kormány és az energetikai konszernek által 2001-ben kötött egyezmény, az úgynevezett atomkonszenzus értelmében egy-egy atomerőmű átlagos üzemideje legfeljebb 32 év lehet. Az egyezmény értelmében a legidősebb reaktorokat (Biblis, Brunsbüttel, Neckar-1, Philippsburg-1, Unterweser) 2011-ben, illetve 2012-ben kellett (volna) leállítani, de a fiatalabbak (Emsland, Isar-2, Neckar-2) sem működhetnének 2022 után. A reaktorok egy részénél azonban végül az üzemidő meghosszabbítása mellett született döntés 2010-ben.
index.hu