Nem áll meg a fekete

autó a ház előtt. Nem internálnak. Nem zárnak börtönbe koholt vádakkal. Nem veszik el az útleveledet. Nem szólnak bele a magánéletedbe.
Elmehetsz az országból. Vissza is jöhetsz. Kimehetsz tüntetni. Leírhatod a véleményed. Vannak választások és politikai viták. Törvények. Szavazás. Mi bajod, hol itt a diktatúra? Mi ez a bérrettegés és picsogás?
Nem törnek az életedre. Nem akarnak beszervezni ügynöknek. Nem zsarolnak a gyerekeiddel.
Csak éppen.
Csak éppen a más politikai nézetet valló laptól elpártolnak a hirdetők. Megsúgják, hogy a cégük nem kap több állami megrendelést, ha ott hirdet. Csak éppen az ellenzéki lapot pont eladják, és hát sajnos veszteséges volt, és megszűnt, hiába, ez a szabadpiac. Csak éppen a megnyert pályázati pénzből kizárólag ezzel és ezzel a céggel dolgoztathatsz. Csak éppen a pályázatot az az egy nyeri, akinek testre volt szabva. Csak éppen az, aki visszacsorgatja a megfelelő honatya zsebébe a százalékot.
Csak éppen nem hívnak meg, törlik az előadásodat, visszamondják a felkéréseidet. Csak éppen figyelik a privát fészbúk oldaladat. Csak éppen feljelentgetésre buzdítják a diákjaidat. Emelik a fizetésüket, neked pedig marad a túlóra. Csak épp eltűnt a nyugdíj, a lakáskassza, és ha János bácsi rákérdez, hová tűnt, te már csak arra kérdezhetsz, hová tűnt János bácsi. Mert furcsa módon azért az egyiket autó üti el, a másik öngyilkos lesz. A harmadik meg ha nem is gyilkosság, vagy öngyilkosság, de karaktergyilkosság áldozata.
Csak épp megfagynak az erdőn a hajléktalanok, mert attól még, hogy a városból a börtönbe viszik őket, még nem lesz több férőhely a szállókon. Csak épp előbb jön a migránsellenes kampány, mint maguk a menekültek. Csak épp konzultációnak hívják a szájbarágást. Csak épp állami pénzen kampányol a kormánypárt. Csak épp elhallgattatják a képviselőket a parlamenti vitában. Csak éppen a győztes kapja a kompenzációt. Csak épp elhitetik veled, hogy az állami pénz a kormány pénze, nem az adófizetőké. Csak épp a közpénzek elvesztik közpénz jellegüket, a közjogi méltóságok pedig előbb a közjogukat, aztán a méltóságukat. Vagy fordítva.
Minden rendben, élheted az életed, a boltokban van banán, csak épp ha bajba kerülsz, nincs szociális háló. De van kilakoltatás, égbe szökő albérletárak önkormányzati bérlakás nélkül. Élheted az életedet, ha épp nem vagy családon belüli erőszak áldozata, mert akkor jobban jársz, ha belehalsz, nem védenek meg, az Isztambuli Egyezményt valami pitiáner indokkal csak nem ratifikálják, dehogy, még gender lesz belőle. Amiről elhitetik, hogy valami szörnyűség, amit most találtak ki, hogy megmételyezzék a tiszta magyar lelkeket, mintha a fogalom nem létezne száz éve. A nő úgyis jobb, ha otthon marad, szüli az unokákat, az udvarra se megy ki, nehogy átessen valami vak komondoron. Mi vagyunk lassan a vak komondorok, behunyjuk a szemünket, ne is lássuk, hogy ki ver kit, átesnek rajtunk az áldozatok, lekushadunk, tűrjük.
Járhatsz dolgozni, tanulni, szórakozni. Csak épp megszavazzák a négyszáz óra túlórádat, három év múlva kifizetik, ha még élsz, elzavarják az egyetemedet, elveszik a színházad támogatását. Csak épp páros lábbal szállnak bele abba, amiben hiszel. Legyen az kereszténység vagy nemzet. Legyen az oktatás szabadsága és minősége. Szájukra veszik, ami kedves neked, és már nem tudod jó ízzel mondani, hogy magyar vagy keresztény. Pedig több közöd van mindkettőhöz, mint nekik. Csak épp megtehetik. Csak épp megtehetnek veled bármit.
Élheted az életed, amíg nem kerülsz kórházba, és halsz meg a sürgősségin a nyolcadik óra szenvedés után, vagy a mentőben, amivel intézményről intézményre szállítanak, hogy valaki megkönyörüljön rajtad. Amíg nem szülsz korababát, akit nincs hol, nincs kinek ellátni. Amíg nem leszel rokkant, akinek nem jár támogatás, kerüljön vissza kéz vagy láb nélkül akár a munka világába.
Főzheted a pálinkát, nézheted a magyar focit a fűtött stadionban, nem gyűjtenek össze, hogy ott lőjenek halomra, mint a diktatúrában szokás.
Ez nem diktatúra, nincs itt semmi látnivaló, lehet hazamenni, csendben, pofánkat befogva!!!