Elsőként az EU
tagálamai közül a szlovén kormány csütörtökön hivatalosan is úgy döntött, hogy véget ért a koronavírusjárvány. Jelko Kacin kormányszóvivő szerint a korlátozó intézkedések fokozatos feloldását az tette lehetővé, hoy két hét óta csökken vagy stagnál az új fertőzöttek száma.
Az Európai Unió állampolgárai nem minden, de sok átkelőnél újra beléphetnek az országba, és már nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk, ez alól csak kevés kivétel van.
Az Ausztriával közös határszakaszon 19 határállomáson keresztül, ellenőrzés mellett közlekedhetnek majd az uniós állampolgárok, az Olaszországgal közös határszakaszon kilenc, a Magyarországgal közös szakaszon pedig öt ilyen átkelő lesz. Bizonyos határátkelőhelyeken továbbra is csak a határ térségében lakók, az ingázók és a helyi földtulajdonosok mehetnek át. Az országba légi úton három repülőtéren, tengeri úton pedig két kikötőn keresztül is be lehet jutni.
Továbbra sem léphetnek be Szlovéniába azok, akik a határon közlik, hogy fertőzöttek az új koronavírussal, vagy a betegség tünetei látszanak rajtuk. Ez alól csak azok kivételek, akiknek állandó lakhelye van Szlovéniában, nekik viszont jelentkezniük kell az egészségügyi ellátórendszernél.
Szlovéniában április 20-án kezdődött el a járvány miatt bevezetett korlátozások feloldása, a héten ez folytatódott, és szigorú óvintézkedések mellett jövő hétfőn kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, derült ki a válságkabinet csütörtöki sajtótájékoztatóján. (Via MTI)
Fotó:Kolinda Grabar-Kitarovic horvát államfő a szomszédból…