A 75 éve felszabadított
auschwitzi koncentrációs tábor neve összeforrt a halállal és a szenvedéssel. Nehéz elhinni, hogy van olyan történet e sötét világban, ami a bátorságot, a reményt, sőt, az örömöt szimbolizálja. Stanislawa Leszczyńska története a fényről szól.
A szülésznőt Auschwitzban mocskos barakkok sorába osztották be, amelyek inkább a halálra, semmint a születésre voltak jók. Saját életét kockára téve segített több ezer anyának, hogy a szülés embertelen körülményei közé egy kis emberséget csempésszen. Néhány jó szót, imát és törődést, amelyek pár pillanatra feledtetik az éhezést, a hideget és a patkányokat. „Amíg egy újszülött együtt tudott lenni az anyjával, az anyaság maga volt a reménysugár” – írta később visszaemlékezéseiben.
Pedig Stanislawa élete meglehetősen reményteli volt. A lengyel szülésznő Lodz városában élte a feleségek, anyák és dolgozó nők életét. A világ akkor fordult ki sarkaiból, amikor 1939-ben a németek bevonultak Lengyelországba, és a város az ottani zsidók második legnagyobb gettójává változott. A nő és családja elborzadt az újonnan felálló náci rendszer körülményeitől, és csatlakoztak a lengyel ellenálláshoz.
Hamis dokumentumokat készítettek a gettóban élő zsidók számára, és az étellel együtt csempészték be a papírokat. A házaspár és négy gyereke ténykedését néhány év múlva felfedezte a Gestapo. Stanislawa férjét, fiait koncentrációs táborba küldték, őt pedig lányával együtt Auschwitzba deportálták. Férjét sosem látta viszont.
FORRÁS: WIKIPEDIA
Olló és vödör
Csupán ebből a két dologból állt a szülésznő felszerelése a táborban. Azért, hogy a vödröt megtöltse vízzel, húsz percet kellett gyalogolnia. Aszpirint leszámítva semmilyen gyógyszer vagy fertőtlenítő nem volt a „szülészeti osztályon”. Az elégtelen higiénia pedig végzetes következményekkel járt: vérhas, tífusz, poloska invázió. Itt teljesített pokoli szolgálatot Stanislawa, aki már érkezéskor látta, hogy a terhes nők egy részét a gázkamrák irányába küldték.
A becsempészett szülésznői papírjai és német nyelvtudása segített neki, hogy az anyák között dolgozhasson. Az osztályon Klara és Pfani nővér várta, akiknek az volt a dolga, hogy a gyerekeket születésük után vízbe fojtsák, és egy kosárba dobják az anyák szeme láttára.
Leszczyńskával is közölték, hogy a világra hozatal után rá is ez a feladat vár, ő azonban mereven elutasította a parancsot. Klara nővér számos alkalommal megverte, amiért ellenállt, sőt, a tábor hírhedt orvosát, Josef Mengelét is kiborította, amikor Stanislawa engedetlensége kiderült. Tulajdonképpen rejtély, hogy miért nem végezték ki azonnal, senki nem érti ezt – mesélte el sok évvel később az egyik fia.
FORRÁS: WIKIPEDIA
A fenyegetések és verések dacára Leszczyńska, akit „Anyának” neveztek, fáradhatatlanul dolgozott azért, hogy segítsen a szülő nőknek. Lehetetlen feladatot vállalt: nem volt folyó víz, pelenka, étel. Takaró is csak néhány – pár koszos szövetdarab, mely tetvek otthona volt. A betegségek és rovarok mellett állandó vendégek voltak a patkányok is, amik a magatehetetlen betegek ujjait, orrát vagy sarkát támadták meg. Leírhatatlan lehetett a kép, ahogy a macska nagyságúra hízott állatok az egymásra halmozott újszülöttek élettelen testéből lakmároztak.
A szülés közeledtével az anyák feladták napi kenyér adagjukat, hogy lepedőt szerezzenek, amiből pelenka vagy ruha lehet. Félelmetes és embertelen, ugyanakkor rendkívüli látvány is volt – írta később Stanislawa -, mert az anyák legalább két órára boldogok lehettek. Szoptatni persze nem tudtak, hiszen a legtöbb nőnek nem volt teje. „A gyerekek az éhezéstől sírtak, mi meg a kétségbeeséstől” – emlékezett vissza egy anya.
Mindezek ellenére Leszczyńska figyelemre méltó születési statisztikát produkált, ugyanis egyetlen anya sem halt meg szülés során, és a babák is egészségesek voltak. A keresztény erkölcsű szülésznő imákkal és énekekkel igyekezett nyugodt perceket szerezni a nőknek és gyermekeiknek, akik közül – az erőfeszítések ellenére – a többség nem maradt életben. Az Auschwitzban töltött két éve alatt háromezer csecsemőt segített a világra.
A történészek által összegyűjtött adatok szerint ezerötszáz gyereket megöltek, ötszázat örökbe adtak és mindössze harminc élte túl a tábor felszabadulását. A szülésznő később visszatért szülővárosába, ahol folytatta munkáját, de nyilvánosan sosem beszélt tábori tapasztalatairól. Emlékeit visszavonulása közeledtével publikálta. Az asszony, aki annyi nőnek nyújtott vigaszt, a leggyötrőbb pillanatokban is az emberségért harcolt. Története az élet fényességének története a legnagyobb sötétségben.