– jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója pénteken szokásos napi sajtókonferenciáján.
New York államban továbbra is emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma
Cuomo közölte:
csütörtökön 109 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta, Covid-19 nevű betegségben, míg egy nappal korábban 105 volt a halálos áldozatok száma.
Hozzátette, hogy ugyanakkor a kórházba szállított új betegek aránya csökkent.
A kormányzó hangsúlyozta, hogy Long Island-en, valamint a Hudson vidékének egyes részein várhatóan a jövő héten indulhat újra az élet. Emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma a New Yorktól északra fekvő Rhode Island államban is. Gina Raimondo kormányzó pénteken azt közölte, hogy 23 beteg halt meg a Covid-19-ben és 170 új fertőzöttet diagnosztizáltak. Ebben az államban jelenleg csaknem 14 ezer fertőzöttet tartanak számon.
Az amerikai sajtó pénteken nagy teret szentelt annak a Lancet című tudományos szaklapban megjelent tanulmánynak, amely szerint a hidroxiklorokin nevű szernek nincsenek kedvező hatásai a Covid-19-betegségben szenvedők kezelésénél. A gyógyszert malária és egyes súlyos autoimmun betegségek kezelésére alkalmazzák, és Donald Trump amerikai elnök többször is népszerűsítette, sőt, a napokban bejelentette, hogy bár ő nem vírusfertőzött, de maga is szed hidroxiklorokin tablettát, arra az esetre, hogy amennyiben megfertőződne, akkor a tünetek enyhébbek legyenek.
A Lancet tanulmányának szerzői arra hivatkoztak, hogy a hidroxiklorokinnal kezelt Covid-19-es betegeknél magasabb volt a halálozási arány, mint azoknál, akik nem kaptak e gyógyszerből. A szerzők ugyanakkor klinikai kísérleteket sürgettek, leszögezve, hogy amíg a klinikai vizsgálatok nem igazolják a gyógyszer biztonságosságát, addig nem szabadna beadni koronavírusos betegeknek.
A hidroxiklorokin használata megosztja az amerikai orvostársadalmat is. Míg egyes kutatók a szer veszélyes mellékhatásaira figyelmeztetnek, addig több amerikai kórházban ezzel próbálják gyógyítani a Covid-19-es betegeket.
Brett Giroir admirális, az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának helyettes minisztere pénteken közleményben szólította fel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) igazgatótanácsát és a szervezet tagállamainak képviselőit, hogy az őszi ülésszakon azonnal kezdjék meg a világjárvány eredetének feltárását. Giroir reformokat sürgetett, amelyek szerinte okvetlenül szükségesek ahhoz, hogy hasonló világjárványok többé ne fordulhassanak elő.
Az admirális, utalva Donald Trump amerikai elnök május 18-án kelt, Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszhoz, a WHO elnökéhez intézett hasonló értelmű levelére, leszögezte, hogy „teljes körű, független, átlátható, a járvány történéseinek időrendjét is feltáró” vizsgálatra van szükség.
Donald Trump péntek délután részt vett a Fehér Ház szóvivőjének sajtókonferenciáján és felszólította a tagállamok kormányzóit, hogy nyissák meg a templomok, zsinagógák és mecsetek kapuit, tegyék lehetővé a híveknek az imádkozást. Az elnök „alapvető fontosságúnak” nevezte a templomok miséit, istentiszteleteit és szertartásait. Megjegyezte, hogy amennyiben egyes kormányzók nem akarnák megtenni ezt a lépést, akkor más eszközökhöz folyamodik templomok újranyitása érdekében.
Trump hangsúlyozta azt is, hogy egyes kormányzók alapvető fontosságúnak tartották az abortuszklinikák nyitva tartását a járvány idején, miközben a templomokat bezárták. „Ez nem helyes” – szögezte le.
A járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) pénteken nyilvánosságra hozta a vallásgyakorlás közben ajánlott előírásait. Ebből kiderül, hogy a templomoknak és az egyházi intézményeknek kötelezően szappant és fertőtlenítőt kell biztosítaniuk és szájmaszkok viselésére kell bátorítaniuk a híveket. A sajtókonferencián Kayleigh McEnany szóvivő – már Trump távozása után – elmondta, hogy az elnök a negyedévi fizetését az emberi erőforrások és egészségügy minisztériumának utalja át a járványellenes küzdelem segítésére. McEnany fel is mutatta a tárcának küldendő csekket, amelyet százezer dollárról állított ki Trump. A szóvivőnő emlékeztetett rá, hogy Donald Trump eddig sem vette el és ezután sem veszi fel az elnöki fizetést, eddig is minden alkalommal valamilyen jótékony célra utalta át