A baloldali önkormányzat úgy döntött, hogy a tulajdonában levő cégek dolgozóinak a fizetését csökkenteni fogja. A városban majdnem 400 munkavállaló bérét csökkentik, ezzel több száz család került nagyon nehéz helyzetbe. A bérelvonás a Városgazda Kft. dolgozóit érinti a legérzékenyebben, éppen annak a cégnek az alkalmazottait, amely cég a köztisztaságért felel a városban.
A miskolci önkormányzat csődközeli helyzetbe került, a kassza – ahogy mondani szokták – üresen kong, a város költségvetési hiánya fél év alatt 7 milliárd forintra emelkedett. Fél év alatt, azaz, az önkormányzati választások óta. A sikeres, de betegsége miatt a választáson nem indult, fideszes Kriza Ákos helyett már a baloldali Veres Pál a polgármester, és ő éppen a járványügyi védekezés közben döntött úgy, hogy csökkentik az önkormányzat kiadásait.
Nemrég ugyanis nagymértékű fizetéscsökkentést hajtottak végre a miskolci önkormányzat cégeinél. Összesen 390 dolgozó bérét csökkentették 25 vagy 50 százalékkal. Egy nap minden előzmény nélkül közölték az dolgozókkal, hogy időkorlát megjelölése nélkül csökkentik a bérüket, ezen felül megvonják a nekik járó cafetériát is.
A fizikai munkát végzőkkel szúrtak ki a leginkább, az ő esetükben volt a legmagasabb az elvonás mértéke, átlagosan 33-50 százalékot vettek le a fizetésükből. A legkiszolgáltatottabb réteget büntetik a takarékosság nevében, egy rendkívül kritikus időszakban.
Az önkormányzat azonban nem volt mindenkivel egyformán szigorú. A vezetői bérek mindössze 15 százalékkal csökkentek.
A fizetéscsökkentés 5-6 önkormányzati céget is érinthet, a legnagyobb mértékű megvonás azonban a Városgazda Kft.–nél történt. Éppen annál a cégnél, amelynek működését amúgy is számtalan lakossági panasz kíséri.
Az Origo érdeklődésére Nagy Ákos, a város fideszes önkormányzati képviselője elmondta, hogy körzetében becslések szerint 172 köbméter szemét borítja a közterületeket. A Városgazda Kft. pedig nem látja el a feladatát, nem takarítják el a felhalmozódott szemetet, ennek pedig komoly közegészségügyi kockázata van. Ebben a helyzetben pedig az a legrosszabb megoldás, hogy éppen ennél a cégnél történik nagymértékű elvonás.
A dolgozók hangulatának az sem tesz jót, hogy miközben ők áldozatul estek az önkormányzat takarékoskodási intézkedéseinek, addig a polgármester emberei jól fizető állásokhoz jutnak az önkormányzat cégeinél.
Révész Péter jobbikos önkormányzati képviselő projektmenedzseri, az MSZP színeiben politizáló Bazin Levente önkormányzati képviselő édesapja, Bazin Géza beruházási és fejlesztési tanácsadó lett a Városgazda Kft.–nél. A Miskolci Állatkert és Kultúrpark sajtóreferensi és sajtószóvivői tisztségét a Rocker Zsoltiként ismerté vált Erdei Sándor önkormányzati képviselő kapta meg, aki Márki-Zay Péter mozgalmát szervezi Miskolcon, illetve Veres Pál polgármester bizalmi embere is egyben. A polgármester bizalmi köréhez tartozó emberek az utóbbi egy hónapban kapták meg a megbízásaikat.
Bartha György pedig még január 21-én lett a Miskolc Holding Zrt. Gazdaságfejlesztési és Ingatlangazdálkodási Igazgatóság igazgatói koordinátora.
Nagy Ákos úgy foglalta össze a helyzetet, hogy:
azt látjuk, hogy az utcákat elborítja a szemét, a baloldali haverok pedig betonbiztos állásokhoz jutnak, ugyanakkor a csőd már a város kapui előtt áll.”
Minden jel arra mutat, hogy a dolgozók bérének elvonása lett a válságkezelés bevett módszere a baloldalon. Nemrég az Origo is beszámolt arról, hogy jobbikos vezetésű Ózdon május elsejétől 25 százalékkal csökkentették az óvónők és a kulturális ágazatban dolgozók fizetését. Akik nem fogadták el a szerződésmódosítást, azokat fizetés nélküli szabadságra küldték.