„Nagyon sok
mindent mondhatnék ezzel kapcsolatban, de az első, amit mondanék az az, hogy félek bármit is mondani, ami tovább gerjeszti a gyűlöletet, habár ez az egyetlen olyan érzelem, ami most jogos lehet. Nem kívánok több haragot szülni, a megoldásra törekszem. George Floyd halála legalább annyira dühít fel engem, mint bárki más feketének a halála, amelyekből tudjuk jól, hogy az elmúlt évszázadokban túl sok volt. És azt is tudjuk, hogy ezek a halálok azért következhettek be, mert egy olyan kormány uralkodik, amelyik támogatja az általános rasszizmust és a korrupciót” – kezdi a bejegyzését Lady Gaga.
„A feketeközösség hangja túl régóta van elhallgattatva. És teljesen mindegy, hogy az afroamerikaiak mi ellen tiltakoznak, mivel csakis olyan könyörtelen elnökökkel fogják szembetalálni magukat, akik meg se hallgatják őket, pedig egyébként az lenne a feladatuk, hogy megvédjék őket. Az átlagos, amerikai emberek mind rasszisták, ez tény” – folytatta gondolatait az énekesnő.
Ugyanakkor nemcsak az átlagos amerikaiakba szállt bele Lady Gaga, hanem magába az Egyesült Államok elnökébe is.
„Régóta tudjuk, hogy Trump megbukott. Ő a világ legerősebb vezetője, és mégse csinál semmit, míg a feketék sorra halnak meg. Tudjuk jól, hogy bolond és rasszista, amióta az elnöki székben ül. Egy olyan rendszert üzemeltet, ami a rasszizmusban gyökerezik. Itt az ideje a változásnak” – zárta bejegyzését Lady Gaga.