Eltűnik a víz a magyarországi folyókból

Többszörösére nőtt

azoknak a folyóknak a száma Magyarországon, melyek az év egy szakaszában teljesen kiszáradnak – figyelmeztetett az Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa. Lukács Balázs András hatévente számol be az Európai Uniónak arról, milyen vízügyi változások történtek Magyarországon. A szakember a Válasz Online-nak most elmondta: az eddigi tapasztaltok brutálisak.

Mint fogalmazott, már itthon is be kellett vezetni az „időszakos víztest” fogalmát, ami eddig csak a mediterrán vidékeken volt ismert. Az elnevezés annyit jelent, hogy az adott mederben csupán az év bizonyos időszakában van víz.

„A szikes tavak persze kiszáradtak az év egy szakaszában, de ez most tényleg új. Csak folyóvizekből mára 37 ilyen van az országban, miközben hat éve még egy sem volt” – mondta Lukács Balázs András.

Korábban magyar kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a Duna–Tisza közén a faültetés vezethet a terület elsivatagosodásához. A Hajdú-Bihar megyében található Létai-ér kiszáradása pedig azt jelzi, hogy a homokvidéken rendkívül mélyre kerül a talajvíz, ha nincs csapadék.

A szakember kitért arra is, hogy a térségben összeadódnak a talajvíz szintjét befolyásoló negatív hatások, például a Tisza szabályozása. A vízhiánynak és a klímaváltozásnak pedig rengeteg negatív hatása van, amelyeket már az egész országban érezhetünk.

hvg.hu