„Én újságírónak születtem, és szerintem újságíró az, akinek véleménye van.” Ez tekinthető Juszt László ars poeticájának. A riporter a TV Híradónál lett ismert, de utána még sok műsort készített. Ma már csak áttételesen van jelen a sajtóban. De érdemes figyelni rá.
„Az ember végigéli az életét nagy rohanásban, egy csomó mindent összegyűjt, majd el is felejti őket. Elrakja, hogy majd jó lesz még valamikor, de az esetek többségében soha nem kerülnek elő. A járvány most bezárt, kénytelen voltam nekiállni rendet rakni.”
Így magyarázta Juszt László, miképpen bukkant rá arra az interjúra, amelyet lapunk múlt heti számában ismertettünk. Grósz Károllyal beszélgetett még 1994 augusztusában, és most három részben látható a riporter honlapján. Az egykori miniszterelnök és a régi MSZMP utolsó főtitkára sok érdekességet mondott el a rendszerváltás előtti időkről, sőt olyan részleteket is, amelyek magyarázatot adnak akkori eseményekre, mi több, eddig nem is lehetett róluk hallani. Ez elég ok volt arra, hogy hosszabban is beszélgessek Juszt Lászlóval, akivel egyébként évekig együtt is dolgoztam a TV Híradóban, de elég régen nem találkoztunk.
Az előkerült interjú kapcsán elmesélte, hogy a rendszerváltás után néhányszor felkereste a politikai élettől addigra teljesen visszavonult Grószt, aki Gödöllőn lakott. „Csak beszélgettünk. Végtelenül kulturált embernek tartottam, és nagyon őszinte volt. Nem volt már miért hazudnia. Akkor már beteg is volt a veséjével, kezelésekre járt, s érdemes volt hallgatni” – idézte fel az előzményeket.
De az is nagyon érdekes, hogyan ismerkedtek meg még 1987-ben, alig pár nappal azután, hogy Grósz miniszterelnök lett. Abban az időben Mány környékén eocén korból származó szenet találtak, és nyitottak is egy bányát, csakhogy annyira mélyen volt a szén, hogy a kitermelése úgyszólván megoldhatatlan problémát jelentett. Csakhogy az akkori ipari miniszternek, Kapolyi Lászlónak több olyan szabadalma volt, amely a víz alatti bányászásról szólt. A vidéket járva Juszt megtudta, hogy az erre épülő úgynevezett eocénprogramban „iszonyú disznóságok vannak. Teljesen értelmetlen volt, ráadásul veszélyeztette az egész Dunántúl vízháztartását”. Az erről készült filmet azonban az akkori elnök, Bereczky Gyula – egyébként Kapolyi közbenjárására – nem engedte adásba. Juszt ezt elmesélte régi kollégánknak, Kovalik Károlynak, s az ismert riporter azt kérdezte tőle, miért nem szól a miniszterelnöknek. Ő ugyanis régről ismerte, hiszen korábban Grósz volt az akkor még egybetartozó rádió és tévé párttitkára. Kovalik azt mondta, „jó fej volt, mindent meg lehetett vele dumálni, hívd fel”. Juszt így is tett. Elmondta neki az egész történetet, mire a miniszterelnök csak annyit kért, hadd nézze meg a filmet. Eltelt két hét, és Grósz visszahívta. Közölte, hogy megkapta a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság jelentését, abban ugyanaz van, mint a filmben, nincs akadálya tehát, hogy leadják.
Hallgassuk tovább Jusztot: „Mondom neki, szólna erről a tévéelnöknek is? Erre az volt a válasz, hogy az már nem az ő dolga. Így kénytelen voltam én közölni a hírt Bereczkyvel. Persze nagy káosz tört ki, de néhány nap múlva – műsorváltozással – adásba is került. Ám itt még nem volt vége a történetnek. Szólt nekem a kitűnő rendező, Horváth Ádám – aki akkoriban a miskolci tévéfesztivál igazgatója is volt –, hogy nevezzem be a filmet. Ilyesmiben én sosem vettem részt, akkor sem akartam. De addig erősködött, míg beneveztem. A díjkiosztás előtt egy nappal értesítettek, a stábbal együtt menjünk le Miskolcra. Ott voltunk, végignéztük a ceremóniát, de nem értettük, hogy minek kellünk mi oda, amikor bennünket nem szólítottak. A végén jött a slusszpoén. Kudlik Juli, aki végigkonferálta az eseményt, azt mondta, a Magyar Televízió elnökének különdíját kapja a mi filmünk. Ez volt az elegánsan cinikus Horváth Ádám nemes bosszúja Bereczkyn, aki ezután kénytelen volt átadni nekünk a díjat.”
Ezt a történetet annak kapcsán idézte fel a riporter, hogy a rendszerváltás előtti évtizedben a TV Híradóban szinte mindent meg lehetett csinálni. A legjobb időszaknak mégis a ’87 és ’91 közötti – Aczél Endre fémjelezte – éveket nevezte, amelyek szerinte a világ sajtójában azóta is kuriózumnak számítanak. „Teljes volt a szabadság. Mindenkinek megvolt a saját területe, és onnan originális információkat kellett behozni a reggeli indító értekezletre. Nem az előző napi újságokat végigböngészve választottunk témákat – mint ma sok helyen –, amihez persze kellettek a jól kiépített kapcsolatok.” Példaként említette, hogy a Híradó rendszeresen forgatott a kormányüléseken. „Ma, amikor ezeken a tanácskozásokon jegyzőkönyv sem készül, talán nehéz elképzelni, hogy ez így történt. De ilyesmiről én azóta sem tudok, sehol a világban. Most, amikor mindenki az akkori »iszonyú diktatúrát« emlegeti, én ’75 után kezdtem a pályát, és meg kell mondanom, a sajtóban ezzel nem nagyon találkoztam” – tette hozzá. Az összehasonlítás kedvéért pedig emlékeztetett rá, miképpen döntöttek még az első Orbán-kormány idején a vadászgépvásárlásról. „A parlament honvédelmi bizottsága megszavazta, hogy amerikai F–16-os gépeket vesz a honvédség, majd egy óra múlva a kormány megrendelte a svéd Gripeneket. Aztán ki is derült, hogy ez egyszemélyi döntés volt, mint ahogy ma is így dől el minden”.
Az talán senkit sem lep meg, hogy Juszt nem igazán híve a jelenlegi rendszernek. Több konfliktusa is volt a mostani hatalommal, és meggyőződése, hogy több műsorát is Orbán Viktor parancsára szüntették meg.
Emlékezetes, hogy a Fidesz első választási győzelme után, 1998-ban gyorsan előjöttek azzal a váddal, hogy az előző (Horn-) kormány idején titkosszolgálati eszközökkel figyeltették a fideszes politikusokat. Egy évig vizsgálták az ügyet, és akkor ő a Kriminális című műsorra alapított hetilapjában lehozta azokat a papírokat, amelyekből kiderült, hogy semmiféle megfigyelés nem volt. „Ez nagy bukta volt nekik. Erre azzal gyanúsítottak meg, hogy államtitkot sértettem a papírok közlésével. Letartóztattak, házkutatás volt, elvették az útlevelemet, a vadászfegyvereimet, rabosítottak. Az a cirkusz is egy évig ment, végül előbb a fővárosi főügyész, majd a legfőbb ügyész is kimondta, nem követtem el semmilyen törvénysértést. És akkor rájöttek, hogy nem minden úgy működik, ahogy ők akarják. Ma persze már könnyebb lenne a helyzetük, mert bedarálták az összes intézményt” – tette hozzá.
Jusztot összesen kilencszer rúgták ki, vagy szüntették meg a műsorát. A Kriminális elvesztése – 1999-ben – éppúgy fájdalmasan érintette, mint amikor A tévé ügyvédjét vették le a műsorról 2010-ben a Magyar Televízióban. „A Kriminálisban az volt a szép, hogy úgy lehetett egyensúlyozni az alvilág, a bűnüldözés és a jog, valamint a politika között, hogy lehetőleg ne bántsak meg senkit, de érdekesek is legyünk. A TV ügyvédje pedig a köztévé legnézettebb műsora volt, a leginkább közszolgálati is, és a reklámból bőven behozta azt, amibe került. Noha a takarékosság kényszerével indokolták a megszüntetését.” Mint mondja, a kirúgások között az volt a legnagyobb különbség, hogy a régi rendszerben „nem a bábura mentek”, vagyis megelégedtek a figyelmeztetéssel. 1975-ben például a már említett Bereczky Gyula távolította el első munkahelyéről, a rádió Krónikájától. „Ez délelőtt 11-kor történt, délután 2-kor felhívott Moldován Tamás, a Népszava belpolitikai rovatvezetője, akit korábban nem ismertem, bár sajtótájékoztatókon egyszer-kétszer találkoztunk: hallom, hogy utcán vagy. Gyere, itt nálunk van egy státusz.”
Ma viszont már örül, hogy nincs sehol. „Nézem a mai televíziózást, és ez nekem egyáltalán nem hiányzik. Soha nem küzdöttem azért, hogy minél nagyobb rajongótáborom legyen. Én újságírónak születtem, és szerintem az újságíró az, akinek véleménye van. Ma azonban a szakma nem igazán követeli meg a véleményt, tehát igazán kevés az igazi újságíró. Egész életemben mindent megcsinálhattam, amit akartam.