Rekorder a Honeywell kvantumszámítógépe.

A Honeywell bejelentette a világ legerősebb kvantumszámítógépét, amely az egyik iparági mérce szerint kétszer nagyobb teljesítményű az IBM második helyezett gépénél. Ez a fölény valószínűleg rövid idejű lesz, hiszen az IBM-nél korábban azt mondták, hogy évente duplázzák a gépek erejét.

Ezeknek a gépeknek a teljesítményét az IBM és a Honeywell úgynevezett Quantum Volume egységekben méri. Mint ismeretes, a kvantumszámítógépek nem bitekkel dolgoznak, mint a mai pc-k és a mobilok, hanem qubitekkel. Míg a bitek vagy 1-es, vagy 0-s értéket tudnak felvenni, addig a qubitek a szuperpozíciónak nevezett tulajdonságuknak köszönhetően egyszerre mindkét állapotban lehetnek, és több lehetséges eredményt tudnak szimultán mérlegelni.

quantum-computer2.png
A számítógépeink teljesítményét a bitek száma erősen meghatározza, a kvantumvilág azonban ennél jóval bonyolultabb. Ezért mérik a teljesítményt Quantum Volume alapján, hogy ne csak a qubitek száma legyen meghatározó, emellett még a rendszer hibajavító képességét, megbízhatóságát és más paramétereit is számításba veszik.

Elég összetett szerkezetekről van szó, egy abszolút nulla fok közelébe lehűtött, gömb alakú vákuumkamrában világítanak lézerekkel aranybevonatú szilícium csipekre, hogy azok elvégezzék a műveleteket.

Még nem tartunk ott, hogy ezeknek a kvantumszámítógépeknek sok hasznát lássa az emberiség, egyelőre többre megyünk azokkal a szuperszámítógépekkel, amelyek már most képesek a rák és a Covid-19 lehetséges gyógyszereit vagy a klímaváltozás lehetséges kimeneteleit szimulálni. Persze vannak már olyan feladatok is, amelyekben a kvantumszámítógépek fölényesen nyernek, egy kísérletben például 3 perc 20 másodperc alatt elvégeztek velük egy olyan feladatot, amely az IBM Summitnak, a világ második legerősebb szuperszámítógépének 10 ezer évig tartott volna.