Donald Trump amerikai
elnök hétfőn írta alá azt a rendeletet, amelynek értelmében az év végéig érvényben marad a külföldi munkavállalók vízumának tilalma. Az elnök a járvány miatt nehéz helyzetbe került amerikai dolgozók érdekeire hivatkozva hozta meg a döntést, amely tudományos és technológiai körökben is nagy vihart kavart. A nagy techcégek szerint épp az amerikai versenyképességet károsítja a magasan képzett külföldi munkaerő beutazásának tilalma.
Főként a H-1B jelzésű vízum kiadási tilalmának meghosszabbítását fájlalják, ezt kapják ugyanis az egyetemek alkalmazásában álló külföldi oktatók és kutatók, valamint a techcégeknél dolgozó külföldiek is. Minden mutató szerint tömegeket érint a tiltás: a külügyminisztérium adatai szerint csak tavaly több mint 188 ezer ilyen vízumot adtak ki, az USA nemzeti tudományos alapítványának januári jelentésében pedig az áll, hogy az Egyesült Államok kutatói és mérnöki állásait 30 százalékban olyanok töltik be, akik külföldön születtek.
A gyakorló és a kutató orvosok jelentős részének is búcsút inthetnek
„Rendkívül aggasztónak találjuk a helyzetet, főként, hogy a rezidens orvosok vagy az amerikai munkaerőt oktatásához szükséges egyetemi alkalmazottak is csak H-1B vízummal tudnak belépni az országba. A vízumkérelmek feldolgozásának késleltetése mindenképpen kihat majd az amerikai kutatásra, innovációra, és a tudományos utánpótlás kiképzésére” – mondta a Nature-nek Lizbet Boroughs, az amerikai egyetemek szövetségének társalelnöke.
A vízumtilalom meghosszabbítását több hasonló intézkedés előzte meg az elmúlt hónapokban. Trump áprilisban elnöki rendeletben szigorított a bevándorlási szabályokon; májusban az elsősorban kínai állampolgárok beutazásának megakadályozását célzó vízumtilalmat rendelt el, megfosztva az érintetteket az egyetemi és posztgraduális képzésektől, most pedig a H-1B mellett a nem a mezőgazdaságban dolgozó idénymunkásoknak járó H-2B, a kulturális csereprogramokban kiadott J-1, valamint a vállalaton belüli áthelyezést fedő L-1 vízumok tilalmát is meghosszabbította.
A New York-i Memorial Sloan Kettering rákkutató intézetben dolgozó Ushma S. Neill a CNN-nek írt véleménycikkében számolt be arról, hogy az intézetében például a körülbelül 600 rezidens 70 százaléka a kérdéses vízumoknak köszönhetően tartózkodhat az országban, és ahogy más amerikai egészségügyi intézetekben is, ott is magas a kínai és indiai dolgozók aránya. Neill szerint ha a vízumokat még jövőre sem adják ki, az orvosközpontok többsége elveszítheti kutatói állománya 30-80 százalékát és rezidenseinek 25 százalékát.
Az amerikai álom vége
A nagy amerikai techcégek szinte mindegyike felszólalt a rendelet ellen: a Google, a Youtube, az Apple, az Amazon, a Facebook, Elon Musk, valamint a többségüket képviselő The Internet Association is közleményben vagy épp a Twitteren ítélte el a vízumtilalmat, mivel szerintük ez nem a járványról szól, hanem arról, hogy Trump a koronavírus ürügyén igyekszik korlátozni a bevándorlást.
„Nem most van itt az ideje annak, hogy elvágjuk a nemzetünket a világ tehetségeitől, vagy hogy bizonytalanságot és feszültséget okozzunk. A bevándorlóknak alapvető szerepük van a cégünknél, és nélkülük elképzelhetetlen lenne az ország kritikus infrastruktúrája. Egy olyan időszakban segítik az országunkat, amikor a legnagyobb szükségünk van rájuk” – mondta Brad Smith, a Microsoft elnöke.
Hosszabb távon az utóbbi években az egyik legjövedelmezőbb szektorrá vált startup-ökoszisztémát is felboríthatja a bevándorlók kiszorítása. Matt Turck, a FirstMark kockázati befektetője a Twitteren jelezte, hogy ha egy fiatal vállalkozó nem kap vízumot, ma már simán elkezdheti külföldről is építenie a cégét, így végső soron az amerikai gazdasággal szúr ki Trump:
„10 évig H1B vízumom volt. A cégem társalapítói szintén H1B-sek voltak. Aztán amerikai alkalmazottaink és ügyfeleink lettek. Ez volt a mi amerikai álmunk. De ma már akárhol megalapíthatnám ugyanezt a céget. Miért érdekelné Amerika a következő generációt, ha nem kaphatnak vízumot?”
A hírekről sok helyen tájékozódhatsz. A Qubit krízisben és békeidőben is arra törekszik, hogy az események mögött álló mélyebb összefüggéseket is megértsük – szigorúan a modern tudomány szemszögéből, több mint 100 tudós-szerzőnk és szakértő újságíróink révén. Ez nekünk sokba kerül, de reméljük, nektek is sokat ér.
Támogasd a Qubit fennmaradását!