Ez az év több szempontból is rendhagyó volt, és bár a legtöbb ember szeretne kiszakadni a négy fal közül, ezt nem feltétlenül egy tömegturizus által érintett területen képzeli el. A népszerű tengerpartok és kirándulóhelyek, repülőgéppel elérhető úti célok, de még a strandok is kerülendő kategóriába eshetnek a 2020-as szezonban. Ezért is lángolt fel a városi kerékpározás és a kétkerekű turizmus iránti lelkesedés. Mutatjuk, hogy aki nem fér el a Balaton körül, vagy már túl van a tókerülésen, annak miért érdemes Karintiában tekernie.

 

2020 teljesen átrendezte a nyári szabadságról alkotott képünket és felértékelte a hazai, illetve szomszédos országok kínálta úti célokat.

Melyeket kényelmesen elérünk autóval, és több hónapos előre tervezés nélkül is bevállalhatók. A social distance miatt eközben előtérbe kerülnek azok a tevékenységek, melyek esetén minimális kontaktra lehet számítani: ilyen a vízitúra, a lovaglás és természetesen a kerékpározás is.

Biciklizni szinte mindenki tud és a legtöbben szeretnek is – ezért sem csoda, hogy a kétkerekű városi közlekedés népszerűsége rekordokat dönt. Nyaraláshoz is ideális bringát vinni, pláne olyan helyre, ahol rengeteg a látnivaló, biztonságos, jó az infrastruktúra és nincs forróság augusztusban sem. Néhány üdítő kivételtől eltekintve – mint a Balaton, ami idén várhatóan kiteheti a megtelt táblát – kerékpárosként nem igazán mondhatjuk hívogatónak a hazai viszonyokat egy többnapos bringatúrához.

Több szempontból is szerencsésebb inkább a szomszédos Ausztriára szavazni, ahol a sokszáz kilométernyi vadregényes alpesi tájat bringásokra szabott szállásokkal, pihenőhelyekkel és jól kitáblázott útvonalakkal kombinálva találjuk. Elvitathatatlan erőssége Ausztriának a remek infrastruktúra a tisztességesen kialakított kerékpáros úthálózattól és a kölcsönzőrendszeren át a különböző kedvezménykártyákig.

Fotó: © NLW

 

Irány tehát az Alpok, ami a feltöltődés nagybetűs szinonimája is lehetne, hisz harapnivalóan friss a levegő, rengeteg a fürdésre alkalmas kisebb-nagyobb tó, havas hegycsúcsokat koronázó romantikus várkastély és örökzöld fenyőerdő. Ideális úti cél szinte mindenkinek: haladósabb bringásoknak, akik falják a kilométereket, lassabb tempójú örömtekerésre és családi kirándulásokra, országútisnak, downhillesnek és túrabringásnak. Ráadásul autóval, vonattal néhány óra alatt elérhető.

Kalandozások hegyek és tavak között

Európa talán legizgalmasabbja, a Dráva-menti kerékpárút majdnem fele Ausztria déli tartományán, a napfényes Karintián vezet át, ami tavakban, 3000 méteres hegycsúcsokban és szelíd dombokban is bővelkedik. Míg télen a síelőké, nyáron az ezernél is több tavának egyikében fürdőzőké az alpesi táj.

Ennek a változatos vidéknek a bejárására tökéletes eszköz a kerékpár. A szezon már kora tavasszal elkezdődik és egészen késő őszig tart, hiszen az Alpok déli lejtőit folyamatosan süti a nap. Erőnléttől, tapasztalattól és útitársaktól függően bármilyen nehézségű útvonalat kiszemelhet magának az ember a lazább tókerüléstől az izzasztó hegymászásig.

Edward Gröger1819

Fotó: Edward Gröger

A hibátlanul kialakított túrautak összekötik a tavakat, imádni való falvakon és kisvárosokon, panorámautakon vezetnek át vagy éppen szántóföldeket szelnek keresztül. A tengerszint feletti magasság és a sok emelkedő szokatlan lehet, így akár e-bike-ot is érdemes bérelni a meglepetések elkerülésére – ez a karintiai tekerések legjobban fejlődő ágazata. Mivel rengeteg a látnivaló, érdemes ráérősebbre venni a tempót, és belekóstolni a gazdag helyi gasztronómiába, felkapaszkodni egy-egy várba vagy elmerülni az egyik tóparti üdülőváros éjszakai életében.

Karintiában rengeteg kiépített kerékpáros túrautat lehet bejárni az egynapostól az egész tartományon átnyúlóig. A kerékpáros szálláshelyek kimagasló minőségűek, a túrautakat mindenhol kitáblázzák, sokszor GPS koordinátákkal is ellátják a nem túl egyértelmű részeket. térképes nézetben lehet keresni a könnyebb-nehezebb túrák közül kedv, idő és erőnlétnek megfelelően. Lássunk most ezekből néhányat!

Felüdítő útvonalakon: tókerülő túrák

Karintia számos apró tava mellett több nagyobbat is számontartanak. Ezek körül vagy akár ezeket összekötve biztonságosan lehet tekerni, majd csobbanni. Ilyen például a legismertebb és egyben legnagyobb karintiai tó, a Wörthersee, mely a tartomány két legnagyobb városa, Klagenfurt és Villach között fekszik.

A Wörthi-tó

A Wörthi-tó

Fotó: Tine Steinthaler

A tó partján mediterránba hajló mikroklíma alakult ki, ezért is nevezik az Alpok Riviérájának. Nagy mélysége (50-80m) ellenére akár 28 fokosra is képes felmelegedni, így fürdésre és vízi sportokra is alkalmas. Golfklubok, futópályák, kikötők, 4 és 5 csillagos szállodák övezik.
A Wörthersee vagy magyarosan Wörthi-tó teljesen körbetekerhető kiépített kerékpárúton. Összesen 440 méter szintkülönbséget kell leküzdeni a 49 km-es távon felfele és lefele is. Komótosan, több megállóval egy napos túrának ajánljuk, sietve 3 óra szintidővel is teljesíthető.

A szomszédos Millstatti-tó körül egy hasonló nehézségi fokú kerekezés kínálkozik, 48,6 km hosszal és 424 méteres szintemelkedéssel kell számolni. A tó pompás vidéke miatt kaphatta a legromantikusabb jelzőt: délen a partig nyúló erdős dombvidék, míg északon magasabb, hóval borított csúcsok veszik körbe, gleccserekkel tűzdelve. A pezsgő tóparti életet strandolók, bakancsos túrázók és kerékpárosok alkotják. Hotelek, kempingek és muskátlis erkélyű apartmanházak egyaránt találhatók a parton.

RegionVillach MS Photo

A Nagy karintiai tókerülő túra 340 kilométer hosszú, minimum egy hetes szabadsággal érdemes tervezni. Az útvonal nyolcas formában köt össze tíz tavat, valamint a Gail és Dráva folyók mentén található látnivalókhoz és kilátópontokhoz is elvezet. A távot 7 szakaszra osztva ajánlják megtenni, a szakaszok egy-egy nap alatt is teljesíthetők, de akár fel is oszthatók. Kevésbé fittek szerezhetnek , hogy tudják tartani a tempót felfele is.

Országhatáron átnyúló kerékpártúrák

A hosszabb túrák közül kihagyhatatlan a Dráva-menti kerékpárút, mely 510 km hosszan köti össze Horvátországot, Szlovéniát, Ausztriát és Olaszországot. A karintiai szakasz ebből 222 km-t tesz ki, és élményben, nehézségben is változatos utat kínál.

Dráva-völgy

Dráva-völgy

Fotó: Gert Steinhaler

A teljes útvonalon a Dráva melletti folyóvölgyet követi, így hatalmas szintkülönbségek nem várhatók. Viszont letérve az útvonalról, a hegyi ösvényeken többezer méteres szintkülönbséget is leküzdhetnek a kemény legények és leányok. Magasabb hegycsúcsokon található kilátópontokra kabinos felvonóval lehet feljutni, így nem kell lemondani a panorámáról sem. A karintiai szakasz 4 nap alatt teljesíthető, de egy hetesre is lehet bővíteni vártúrákkal, hajókázással, és ráérős tekeréssel.

Az Alpok-Adria kerékpárút karintiai szakaszát akkor is ajánljuk, ha vígan lemondana a „belehalós” hegyvidéki tekerésről, hiszen a karintiai szakasz nagyjából lejt egészen az olasz határig, onnan pedig csak bele kell gurulni az Adriába. A túraút Salzburgból indul, és Karintiáig egy jó 1000 méteres csúcsot le kell leküzdeni -ha ehhez nincs valakinek affinitása, akkor jobb, a mallnitzi Tauern-zsilipet követően száll be a tekerésbe. találunk, a érdemes olvasni.

 
 

Tippek és praktikák a karintiai tekeréshez

Akinek nincs saját kerékpárja vagy nem szeretné cipelni, Karintiában 50 kölcsönzőponton tud bérelni magának a túrához megfelelő hagyományos biciklit vagy e-bike-ot. A kerékpárok előre, online is lefoglalhatók, így biztosan nem marad senki drótszamár nélkül.

 

A magyarok átlagosan 3 napra utaztak Ausztriába. Tavaly nyáron a legnépszerűbb szállástípus a 3, illetve 4 és 5 csillagos szálloda volt, ezt követi az apartman és üdülőház. Karintiában az átlagosan eltöltött idő 3,5 fél nap, de ennél rövidebbre nem is érdemes tervezni a rengeteg programlehetőség miatt.

Minden többnapos kerékpáros túrázás nehéz pontja a csomagok szállítása. Több napra való holmi 15-20 kilót kitesz, ennek a folyamatos cipeléséhez az esetleges alpesi emelkedőkön minimum zöldöves kerékpártúrázónak kell lenni. Jó hír, hogy akinek nincsenek ilyen készségei, annak is több lehetősége van a hosszabb túrák teljesítésére. Elindulhat szervezett úton, így a csomagokat kisbusszal fogják szállítani egyik szállásról a másikra, így csak a pedált kell taposni. Lekenyerezheti az egyik barátját, hogy furikázzon a csomagokkal, míg tekernek vagy a társaságból egy fő mindig bevállalja a vezetést.

Családosan kevesebb bonyodalommal jár, ha alapvetően 1-1 napos körtúrákban gondolkodik az ember, így belesűríthet annyi élményt, amennyit csak szeretne – minimális csomaggal.

Többnapos túrák alkalmával kempingek, út menti kerékpáros szállások és pihenők is akadnak, választék bőven akad sátorral és anélkül is, de a vadkempingezés nem ajánlott. Az egynapos körtúrákhoz érdemes előre szállást foglalni és megtervezni az egész napi programot.

Az önálló túratervezést és szállásfoglalást ezeken az oldalon érdemes kezdeni. További lehet keresni.