Szerb Antalnak sem szépirodalmi, sem irodalomtörténeti művei nem kerültek be az új Nemzeti Alaptantervbe

2. A végéhez közeledik a per, amit a román állam indított báró Kemény János örökösei ellen, mert – alaptalanul – azzal vádolják az erdélyi magyar irodalom és Szerb Antal önzetlen mecénását, hogy háborús bűnös volt, hogy így visszavehető legyen az örökösök által hosszú pereskedés után visszaszerzett Kemény-vagyon egy része.

Ezt még hét éve írtam:

Amikor 1942-ben egy fajvédő képviselő Szerb Antal Magyar irodalomtörténet című könyvének mielőbbi betiltását kezdeményezte a parlamentben, párttársai azt is megkérdezték a minisztertől, ki adta ki ezt a kozmopolita, magyarellenes, értékromboló munkát. Választ nem kapott, pedig az igencsak nagy zavart okozott volna. A könyv ugyanis nyolc évvel korábban jelent meg Kolozsváron az Erdélyi Szépmíves Céh kiadásában, báró Kemény János pénzén, Makkai Sándor református püspök előszavával.

Az erdélyi magyar írókat tömörítő Helikon-közösség eredetileg tehetséges íróknak hirdetett díjat, amelyet 1926-tól kezdve minden évben kiosztottak. A szokatlanul nagy összegnek számító 30 ezer lejes évdíjat Kemény János biztosította a magánvagyonából, és egy alkalmi kuratórium döntött róla a Kemény-család marosvécsi kastélyába évente összehívott írótalálkozón. Kemény egy véletlennek köszönhetően került mecénási szerepbe. Az egykori fejedelmi család sarja Amerikában született, ahová elszegényedett édesapja vándorolt ki a XIX. század végén. Apja halála után amerikai édesanyjával együtt hazatelepült a rájuk szakadt nyomor elől, az özvegy nyelvtanításból tartotta el a fiát. Jánost a színház és az irodalom vonzotta, első verseskötete már kamaszkorában megjelent. Így amikor egyik nagybátyja végrendeletéből kiderült, hogy tekintélyes vagyont és egy kastélyt hagyott rá, a mindössze 23 éves fiatalember eldöntötte, hogy az ölébe hullott lehetőséget a magyar irodalom és kultúra felvirágoztatására fordítja. Könyvkiadót és lapot alapított, szabadegyetemeket, iskolákat, könyvtárakat és színházakat támogatott, és létrehozta az irodalmi díjakat finanszírozó alapítványt.

A Helikon-közösség írói 1930-ban a marosvécsi kastélypark fái alatt, terített asztal mellett beszélgetve döntötték el, hogy abban az évben nem adják ki a díjat, hanem helyette pályázatot írnak ki egy modern szempontú magyar irodalomtörténet megírására. Keménynek annyira tetszett az ötlet, hogy az elnyerhető díj összegét százezer lejre emelte. A pályázóknak a könyv bevezetőjét és két előre megjelölt fejezetet (Ady és Eötvös életrajzát) kellett beküldeniük. A pályázati kiírás feltételeket is sorolt: A mű „hozza közel a jelentős magyar irodalmi alkotásokat főként a mai nemzedékhez s mélyítse el a magyar irodalom tanulmányozásának vágyát. Bontakozzék ki belőle a magyar irodalom és a világszellem kölcsönhatása. (…) Az esztétikai szempont vezető szerepe mellett súlyt kapjanak az irodalmat formáló eszmei, szociális, gazdasági és politikai történeti erőforrások is. Tegye jóvá a mű azokat az igazságtalanságokat, melyeket az irodalom és a haladás ellenségei egyes írók, művek, irodalmi mozgalmak ellen elkövettek.”

Tizenegy pályamű érkezett be, ezek közül kellett választania a Makkai Sándor püspökből, Molter Károly kritikusból, Bánffy Miklós író-politikusból és Babits Mihályból álló zsűrinek. Mindannyian az „Invitis nubibus” („Baljós felhők”) jeligéjű pályaművet találtak a legjobbnak. A pályázó valódi adatait tartalmazó külön borítékban Tar János nevét találták, így őt hirdették ki győztesnek. Csak később jelentkezett Szerb Antal, 31 éves budapesti kereskedelmi iskolai tanár, hogy az álnév mögött ő rejtőzik. Bár addigra már írt egy angol irodalomtörténeti könyvet, és novellái is megjelentek a Nyugatban, félt az elutasítástól. Az önmagát felfedő szerzőnek azonnal folyósították is a gondtalan munkát lehetővé első 30 ezer lejt. Egy év múlva határidőre elkészült a kétkötetes Magyar irodalomtörténet, amely a következő évben jelent meg Kolozsváron. Munkáját báró Kemény Jánosnak és feleségének ajánlotta a szerző, aki később úgy nyilatkozott, hogy az erdélyi pályázat nélkül sem ezt a könyvét, sem az ezt követő Világirodalom történetét nem jutott volna eszébe megírni. A könyv néhány hónap alatt közismert lett, az egykorú kritikák szerint idősek és fiatalok egyaránt szinte regényként olvasták. Sem Szerb, sem erdélyi kiadója nem álmodott ekkora sikerről.

A baljós felhők azonban hamar összegyűltek. Nyolc évvel később utoljára ültek össze Marosvécsen a Helikon-kör írói. Észak-Erdély visszacsatolása után a politikai megosztottság is megérkezett közéjük Magyarországról, így díjat sem osztottak többé. A budapesti parlamentben sem emlékezett senki az erdélyi irodalomtörténeti pályázatra. A képviselő interpellációjára válaszul az oktatási miniszter mindenesetre megígérte, hogy Szerb Antal ifjúságra veszélyes könyvét mielőbb kitiltják az iskolákból. Kemény János ezalatt saját vagyonából támogatta a magyar zsidótörvények miatt az állami színházakból kitiltott észak-erdélyi magyar zsidó színészek magánszínházát. A háború után nem sokkal minden vagyonát elvette a román állam. Nem hagyta el Erdélyt, inkább mészégetőként dolgozott.