A könyv iránti
rendkívüli érdeklődés miatt a Mary Trump Too Much and Never Enough című könyve 2020. július 14-én jelenik meg az eredetileg tervezett július 28 helyett – írja a Business
Insider.
Donald Trump unokahúga, Mary Trump könyve leleplezi, hogy a ő maga volt az elsődleges forrása a The New York Times Trump adóbevallásaival és öröklésével foglalkozó oknyomozó riportjának .
A Trump család perrel próbálta megakadályozni a könyv megjelenését. A két fél továbbra is jogi csatározásban áll egymással, de a New York-i bíróság felülbírálta az előző, megjelenést tiltó döntést és zöld utat adott a Simon & Schuster kiadónak a könyv kiadásához.
„Donald ma is olyan, mint háromévesen volt: képtelen növekedni, tanulni és fejlődni. Nem tudja moderálni a válaszreakcióit, és megfelelően összegezni a kapott információkat” – áll a könyv hátlapján, amit tegnap hoztak nyilvánosságra.
Mary Trump arról is ír, hogy szerinte apja halálában Donald Trumpnak is szerepe volt, mert elhanyagolta őt az alkoholfüggősége nehéz időszakában. Mary Trump apja 1981-ben szívinfarktusban halt meg hosszú, függőséggel küzdő évek után.
A Simon & Schuster könyvkiadó már 75 ezer példányban kinyomtatta a könyvet, rekordszámú eladásra számítanak.
Idén szeptemberben Melania Trumpról is megjelenik egy könyv a first lady egykori tanácsadójának tollából. Stephanie Winston Wolkoff Melania and Me című memoárjában a szerző és Melania Trump tizenöt éves ismeretségét idézi fel – írja a Guardian.