Veres Pál példája
azt mutatja, hogy a magyar választási rendszer még mindig olyan, hogy megyei közgyűlést (listás szavazás, falvakban) önkormányzati testületet (kicsi, „lekopogtatható” körzetek) meg lehet nyerni a Fidesz szokásos módszereivel.
Egy kicsit is nagyobb városban viszont a helyi ismert rendes ember simán leverheti a még oly felkészült Fidesz-gépet is, mert ha kidől a sorból a bejáratott arc (mint Miskolcon Kriza Ákos), akkor a helyére általában valami se íze, se bűze pártkatonát tudnak állítani,
akinek esélye sincsen az ismert emberrel szemben. De ott van Karácsony Gergely példája is. Egy nagyjából oké, ismert arc, lehet így meg úgy kritizálni, de komoly fogást nem találtak rajta. A hangulat olyan volt, meg is választották.
Ez ellen két stratégia indult be. Az egyik az hogy a polgármesterek (és általában az önkormányzatok) mozgásterét szűkítik, hogy ne legyen nagy jelentősége annak, hogy ki indul. Persze a veszély még megmarad, hiszen az ellenzéki polgármester támogathat képviselőjelöltet, főleg ha az maga is egy helyben ismert ember. Ica nénit polgármesternek, Főorvos Ferit képviselőnek!
Na, ezért van az, hogy mindenkit, aki kicsi tehetséget is mutat akármilyen kicsi intézmény gondos vezetésére, kinyírnak, és lecserélnek valami madzagon rángatható kiselvtársra, aki majd elmerül abban, hogy a tekintélyes régi kollégákat megpróbálja kinyírni.
Ha valaki keresi, hogy hol érik a magyar demokráciát támadások, tessék: itt érik. Amikor a nyalógépek a parlamentben babérkoszorút szavaznak a Doktor Miniszter Elnök Úr fejére, az ennek a NER nevű gyomnak a virága. A gyökere itt van, amikor mindenkit, aki képes nem csak párthűségben gondolkozni, hanem azt mondja, hogy egye fene, ha iskolát vagy kórházat tudok vezetni, menni fog az a várossal (kerülettel, kis körzettel) is, már helyben, a demokrácia gyökerénél megfojtanak.
Ésik Sándor cikke megjelent a Diétás Magyar Múzsán is.