HOGYAN KÉSZÍTETT VALAMI 1200-AS ÉVEKBELI TALJÁN EGY OLYAN TÉRKÉPET, AMI OLYAN PONTOS, MINTHA EGY GOOGLE MAPS MŰHOLDRÓL LENÉZVE RAJZOLTA VOLNA?

Az amerikai Kongresszusi

Könyvtár egyik térképésze az alpoki lepkék szárnymintái segítségével magyarázta meg, hogyan készített egy középkori térképész egy olyan térképet, ami alapján még ma is hajózhatnánk.

John Hessler vegyészmérnökként dolgozott, de amatőr lepkekutatóként 2000-ben úgy döntött, hogy tart egy év szünetet és kutatja egy kicsit az Alpok lepkepopulációjának evolúciós kapcsolatát. A különböző fajok térképen való elhelyezéséhez megtanult kartográfiai szoftvereket használni, a fajok közötti kapcsolat feltárására pedig morfometriát használt: Fogta egy lepke szárnyának mintáját, és egy számítógépes szimulációba úgy vitte be, mintha egy fémlapra lenne felrajzolva. Ezek után elkezdte hajlítgatni a modellt úgy, hogy a pontok helyzete passzoljon egy másik faj pontjaihoz. Arra gondolt, hogy minél kevesebb energia kellett ahhoz, hogy formára hajlítsa a szimulált lemezt, annyival közelebbi rokon lehet a két faj. Ugyanezt a technikát alkalmazta a portolántérképek kutatásakor is.

Először egy 1559-ben készült térképpel találkozott, amin tökéletesen fel volt vázolva a Földközi-tengert körülvevő partszakasz minden kiugrása. Természetesen a középkori térképészek sokat adtak a látványvilágra, így a rajzoló a szárazföldi részeket (amik a hajózás szempontjából kevésbé relevánsak) látványosan illusztrálta. Voltak rajta itáliai fejedelmek, elefántok, sőt, egyszarvúk is.

https://index.hu/tudomany/til/2020/07/20/portolanterkep_kozepkor_terkepeszet/