Egy újrahasznosítható műanyag
hulladékot elnyelő hatalmas pontyot állított ki a Greenpeace Magyarország, hogy ezzel is felhívja a figyelmet arra, hogy hónapok óta akadozik Magyarországon a műanyag hulladék feldolgozása. A nagy halba a hétvégén a siófoki strand látogatói dobálhatták bele a feldolgozható műanyag hulladékukat, hétfőn pedig a budapesti Deák téren látható. Az akcióról a Greenpeace közleményben számolt be.
A műanyag szemét jelentős része hulladékégetőben vagy -lerakóban, legrosszabb esetben pedig a környezetben végzi. Még ha szelektív gyűjtőbe is rakják, a PET-palackokon és a polietilén fóliából készült zacskókon kívül sok műanyag hulladék a jelenlegi alacsony olajárak miatt gyakran nem lesz anyagában újrahasznosítva. A valódi megoldást a műanyagválságra ezért a hulladék keletkezésének megelőzése jelenti, mint például a betétdíjas újratöltő rendszerek kiépítése.
A Greenpeace arra szólítja fel a kormányt, hogy legalább az erre a célra beszedett termékdíjat fordítsa környezetvédelmi célokra: elsősorban a megelőzést célzó beruházásokra, valamint a gyűjtési hatékonyság és az újrahasznosítás növelésére.
Ma Magyarországon évi kb. 80 milliárd forintnyi termékdíj folyik be a központi költségvetésbe, amelyből többek között a hulladékfeldolgozó ipart kellene támogatni olyankor, amikor a piaci árak ingadozása miatt ez a tevékenység éppen nem rentábilis. Hiszen a hulladékfeldolgozás, mint minden piaci tevékenység, nagyban függ a világpiaci trendektől. Ez a gyakorlatban egy pályázati rendszert jelent, amelyet jelenleg az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) működtet.
A Greenpeace információi szerint az ITM még a 2019-es pénzeket sem fizette ki a cégeknek, és nem írta ki a 2020-as pályázatokat sem, amivel komolyan veszélyezteti a feldolgozócégek működését.
A Greenpeace azért fordult a kormányhoz, hogy a termékdíjból befolyó közpénzt költse környezetvédelmi célokra, például betétdíjas újratöltő rendszerek kiépítésére; valamint segítse, hogy az újrahasznosítható hulladékokat a külső körülményektől függetlenül tudják a cégek hasznosítani.