Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz,
az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója pénteken Genfben kijelentette, hogy a koronavírus-járvány olyan krízis, melynek hatásait évtizedekig fogjuk még érezni a jövőben – írja az MTI.
Ez a járvány egy évszázadban egyszer előforduló egészségügyi krízishelyzet, méghozzá olyan, melynek hatásait az elkövetkező évtizedekben is érezni fogjuk majd.
– mondta Tedrosz a járványról, melynek kitörése óta több mint 670 ezren haltak meg, és igazoltan több mint 17 millió ember fertőződött meg világszerte az eredetileg a kínai Vuhanban megjelent SARS-CoV-2 nevű vírussal.
A vírus okozta Covid-19-betegség kiemelten sújtotta az Egyesült Államokat, Brazíliát, Mexikót és Nagy-Britanniát, ahol a bírálatok szerint a kormányok késlekedtek a megfelelő válasszal. A vírus terjedésének megakadályozását célzó karanténintézkedések súlyosan érintették a gazdaságot, sok térség egy második hullámtól tart.
Bár több mint 150 gyógyszergyártó cég dolgozik a védőoltáson, a WHO közlése szerint az első vakcinát a várakozások szerint csak 2021 elején lehet majd használni, Tedrosz pedig azt is elmondta, hogy bár többet tudunk a vírusról, sok részlet továbbra sem ismert, és a lakosság továbbra is védtelen. Azt is hozzátette, hogy sok ország azt hitte, hogy a legrosszabbon már túl van, most mégis jönnek az újabb hullámok, olyan helyeken pedig, ahol korábban lassabban terjedt a vírus, most nő a fertőzések és a halálesetek száma. A szervezet vezetője korábban azt is leszögezte, hogy határzár helyett az egyes országokon belüli szigor vezethet eredményre, ha meg akarjuk fékezni a járványt.