A közlés szerint Aszadullah Orakzait – aki a terroristák egyik afganisztáni kémfőnöke volt – az ország keleti részén fekvő Dzsalalábádban ölték meg. Orakzainak több olyan Afganisztánban elkövetett merénylethez volt köze, amelyben civilek is életüket vesztették.
Forró lett a talaj a kalifátusban, de az Iszlám Államnak mindig van egy újabb ötlete. Például a globális terjeszkedés. Míg fél éve csak 11, mostanra már 34 vazallus szervezet csatlakozott az IS-hez Algériától a Fülöp-szigetekig.
Az Iszlám Állam 2014-ben jelent meg Afganisztánban az iraki frontról hazatért pastu dzsihadistákkal, akik a terrorszervezet dinamikus nemzetközi terjeszkedésén dolgoztak. A terrorszervezet azonban Afganisztánban soha nem tudott olyan tartományt kihasítani magának, mint Szíriában, Irakban vagy akár Líbiában. Ez a tény részben annak köszönhető, hogy az IS ellen nem csak a kabuli kormány, az őt támogató nemzetközi erők, hanem a tálib szélsőségesek is kőkeményen felléptek. A tálibok ugyanis egyfelől veszélyes riválisként értékelték a külföldi dzsihadisták által alapított IS-alszervezetet a helyi támogatókért és önkéntesekért folytatott harcban. Másfelől pedig miután 2001-ben csúnyán megégették magukat az al-Káida támogatásával, a tálibok elutasítják az Iszlám Állam globális dzsihádra vonatkozó elképzeléseit, és életképesebbnek tartják azt, ha inkább Afganisztánra koncentrálnak.
A „Horászán tartomány“ kudarca ellenére az IS terrorszervezetként a mai napig aktív maradt. Az ENSZ adatai szerint a legtöbb merényletet a kelet-afganisztáni Nangarhar és Kunar tartományban, valamint Kabulban hajtották végre. Terrortámadásaik száma különösen 2018-ban volt magas, azóta csökken. A világszervezet nemrég kiadott jelentése szerint 2020 első fél évében az Iszlám Állam 17 civil áldozatokkal járó merényletet hajtott végre Afganisztánban, ez a szám tavaly 97 volt. Legutóbb a terrorszervezet márciusban egy elhunyt síita politikai vezető megemlékezésén, majd egy szikh templomnál hajtott végre támadást, ezekben a merényletekben legalább 55 ember halt meg.
A csökkenés annak is köszönhető, hogy az elmúlt hónapokban az afgán biztonsági erők a terrorszervezet több magas rangú tagját is elfogták, így például Aszlam Farukit, az Iszlám Állam helyi vezetőjét is.